Marad a birkózás az olimpiai programban

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A birkózás maradt a 2020-as tokiói olimpia programjában – döntött vasárnap a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A birkózás a fallabdával és a baseball/softballal szemben győzött a szavazáson.

A 2020-as olimpia műsorának kialakítása a NOB végrehajtó bizottságának februári ülésével kezdődött, melyen a testület tagjai az eddigi 26-ból 25 sportágat megtartásra, míg egyet – a birkózást – kivételre javasoltak. A sportágnak – amely mindössze egyetlen egyszer, az 1900-as ötkarikás játékokon nem szerepelt műsoron – végül a fallabdával, valamint a közösen szereplő baseball/sofballal kellett “megküzdenie” az egyetlen fennmaradt helyért.

A döntést a NOB többek között azzal magyarázta, hogy a nemzetközi szövetségben (FILA) a női és a sportolói képviselet szinte teljesen hiányzott. Az első sokk után a FILA-ban lavinaszerű változások zajlottak le, és a mostani NOB-döntés alapján – amely a 2020-as mellett a 2024-es programban maradást is biztosítja – a reformok meghozták a várt eredményt.

Default thumbnail
Előző sztori

Labdarúgás: Dombai-duplával mattolt a Szeged 2011

Következő sztori

Labdarúgás: nyolc perc alatt fordított és nyert a Volán Sándorfalván + FOTÓK, VIDEÓ

Legutóbbi hasonló cikkek