Közélet

Közösségépítő családi nap a Lechner téren + FOTÓK

Közösségépítő családi nap a Lechner téren + FOTÓK

2013. szeptember 1., vasárnap
Közösségépítő családi nap a Lechner téren + FOTÓK
csaladi_nap16_gs

Zenés programok, bábelőadás és kézműves foglalkozások is várták a családokat a Lechner térre, ahol a hagyományokhoz híven egy tál meleg étellel is kedveskedtek a környékbelieknek.

A kicsik számára gyerekfoglalkozásokkal készültek a szervezők, így például ugrálóvár és játszóház várta az érdeklődőket, na és persze a Csiga Duó, igaz most csak az együttes egyik tagja énekelte a kicsik nagy kedvencét, a „Csigabiga szereti a csoki fagyit”, de a szokásokhoz híven ezúttal is vidám vonatozás zárta a gyermekműsort. Délután sem maradtak program nélkül a környékbeliek, a Barbonciás társulat bábelőadását tekinthették meg. A harmadik alkalommal megrendezett családi nap fővédnöke, Haág Zalán portálunknak elmondta, évről- évre egyre több környékbeli kapcsolódik be a programokba. „A belvárosnak egy kevésbé frekventált helye ez a körzet, de itt is van igény arra, hogy az emberek összegyűljenek, és közösségként megéljenek egy ünnepet. A mai kettős ünnep, hiszen szeptember elsején tartotta a Lechner téri Szent Rozália kápolna a búcsúját, ami egybeesett Szaplonczay Miklós görög katolikus áldozópap ezüstmiséjével” – fogalmazott a Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő.

A szervezők részéről Fedor Péter Mózes a SZEGEDma.hu-nak elmondta, a helyi közösséget szeretnék megmozgatni programjaikkal, amelyek ingyenesek. A gyerekek körében egyértelműen az ugrálóvár volt a legnépszerűbb, de a Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház kreatív sátránál is nagy volt a nyüzsgés. Ott az érdeklődők egy esélyegyenlőségi kvízt tölthettek ki, és információkat kaphattak a hálózat működéséről, a kisebbek pedig többek között kavicsot festhettek, illetve krepp papírból készíthettek virágot. „Minden korosztály számára kínálunk érdekességeket, a gyermekprogramok mellett az Imre Utcai Egészségnap keretében ingyenes egészségügyi szűréseket is tartanak” – közölte. Köszönetet mondott a görög katolikus közösségnek is, ők biztosították például az áramot a hangosításhoz, és a szervezőmunkában is segítséget nyújtanak. „A kisasszonyok körében jelenleg a rajzolás és a színezés a legnépszerűbb. Most először járunk itt, nagyon tetszenek a programok, az imént táncoltunk is a zenés műsor alatt” – mondta el portálunknak Birkásné Nagypál Anikó, aki a saját gyermeke mellett a szomszédjának a kislányára is vigyázott. A jó hangulatú családi napról senki sem távozott éhesen, paprikás krumplival vendégelték meg a résztvevőket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.