Írjon nekünk

Bulvár

Himnusz reloaded – felturbózták, hallgassa meg! + VIDEÓ

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

magyar_sved37_szurkolo_valogatott_gsA Nemzetközi Olimpiai Bizottság kifogásolta a magyar himnusz hosszát, ezért a hazai szervezet kérésére elkészült a felgyorsított változat.

Elkészült Erkel Ferenc Himnuszának másfél perces változata. A zeneszerző által Esz-dúrban és énekkari-zenekari előadásra megfogalmazott kompozíciót most csak zenekari változatban és B-dúr hangnemben, de az eredeti hangszerelésben rögzítette a MÁV Szimfonikus Zenekar.

Az új változat a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) felkérésére készült el. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az elmúlt időszakban összesítette a világ nemzeteinek himnuszait. A magyar himnusz csaknem 2 és fél perc hosszú volt, ez nem felelt meg a NOB kritériumainak, tehát új felvételre volt szükség, amelynek elkészítésével a MÁV Szimfonikus Zenekart bízták meg.

Somogyváry Ákos karmester, az Erkel Ferenc Társaság elnöke, Erkel szépunokája őrzi a Himnusz eredeti, 1844-es kéziratát. “Azt kellett szem előtt tartani, hogy bár énekszólam nélküli változatot kértek, a sportolók és a közönség is a felvétel lejátszásával együtt énekelhesse a Himnuszt, az Esz-dúr verziót csak professzionális kórusok tudták hibátlanul megszólaltatni” – mondta el Somogyváry Ákos az MTI-nek. Hozzátette, hogy például az egyházi gyakorlatban, közösségi éneklések alkalmával a jobb énekelhetőség miatt évek óta B-dúrban hangzik el a mű.

A Himnusz hangzását Dohnányi Ernő dúsította föl késő romantikus stílusban – az aktuális szándék és ízlés szerint – ünnepélyesebbé, olyan hangszereket – például, trombitát, pergő dobot – is alkalmazva, amelyek nem szerepeltek az eredeti kéziratban.

Az új változat különlegessége, hogy az első és az utolsó négy ütemben a nándorfehérvári diadalra utaló harangszó is megszólal, amelyet a zeneszerző a kotta külön sorában jelzett, de eddig nem jelent meg a Himnusz-változatokban.

Az utolsó sor ismétlése elmarad – árulta el Somogyváry Ákos. Ezzel, és az Erkel-korabeli verbunkos ritmizálást idéző “gyorsítással” másfél percen belül marad az előadás. Készült 1 perc 40 másodperces “nyugodtabb” hangulatú verzió is, amely szélesebb körben is teret nyerhetne – tette hozzá.

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle.

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál