Írjon nekünk

Kultúra

Hetvenöt év után ismét Szegeden Szent Katalin + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesattila.jpg

Megjelent:

muzeum05_gsHetvenöt év lappangás után a Móra-múzeumban ismét megcsodálhatja a közönség Stefano Cernotto Szent Katalint ábrázoló alkotását. A több mint félmilliárdos értékű reneszánsz képet ’38-ban még más címmel és más alkotó munkájaként mutatták be.

Rendkívül értékes, több mint félmilliárdos mű került letétbe a Móra Ferenc Múzeumhoz, melyet péntek délelőtt mutattak be a sajtó képviselőinek. Stefano Cernotto velencei festő Alexandriai Szent Katalint ábrázoló alkotása a múzeum reneszánsz szobájának falát díszíti mától, melyre az intézmény dolgozói különösen nagy büszkeséggel tekintenek, hiszen számos szállal kötődik városunkhoz.

Római katonák vigyázzák

“Két jelentős, nagyszabású kiállításon is szerepelt már a mű itt Szegeden 1917-ben és 1938-ban, akkor azonban még más mester és más cím alatt debütált – úgy hitték, Szent Borbálát ábrázolja. A második tárlatot követően az alkotás eltűnt, majd 75 év lappangás után tavalyelőtt ismét megjelent” – magyarázta a tárlaton Szabó Tamás főrestaurátor. A huszadik század elején a Szegeden élő, gazdag gabonakereskedő és műgyűjtő Begavári Back Bernát több mint ezer darabból álló gyűjteményébe került, melyek között olyan világhírű festők képei is szerepeltek, mint Caravaggio és Canaletto. A háborút követően – elsősorban a szerb betöréstől és fosztogatástól tartva – a festményeket Budapestre menekítették, az 1938-as kiállítása után pedig hosszú időre nyoma veszett. Tavalyelőtt egy aukción került ismét elő, rendkívül rossz állapotban. A hosszas kutatómunka és a vizsgálatok eredményeként fény derült: a velencei Stefano Cernotto művéről van szó, és Szent Borbála helyett Szent Katalint ábrázolja.

Fáy András, a mű restaurátora szerint a vélhetően 1538-1540 között készült kép rendkívül rossz állapotban, szennyezetten került hozzá, több hónapos munkával sikerült megtisztítani és helyreállítani. A röntgenvizsgálat tanulsága szerint a képet egy korábbi alkotásra festették, ami jelentősen rontotta a festék időtállóságát, így a restaurálás komoly szakértelmet és odafigyelést igényelt. Új fakeretet is kapott, amely Dobesch Pál és fia, Dobesch Máté faszobrász munkáját dicséri. A hat korábbi terv közül kiválasztott kereten két római katona szegélyezi Szent Katalint, amely a vértanú 307-es halálát idézi. “Nagy öröm számunkra, hogy a mű ennyi év után végre méltó helyére került itt Szegeden, ahol 75 év után ismét premierjét ünnepelhetjük” – emelte ki a megnyitón Szabó Tamás.

Kultúra

Kezdődik a Szent Gellért Fesztivál Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesattila.jpg

Megjelent:

Szerző:

Immár tizenkettedik alkalommal szervezik meg a vértanú püspök ünnepéhez kapcsolódóan.

Tovább olvasom

Hírzóna

Változatos programokat kínálnak a kulturális örökség napjai Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesattila.jpg

Megjelent:

Szerző:

A műemléképületek máskor a nagyközönség elől elzárt részeibe is bepillanthatnak az érdeklődők.

Tovább olvasom

Hírzóna

Folklór divatshow-t rendeznek Mórahalmon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesattila.jpg

Megjelent:

Szerző:

Érdekes programnak ígérkezik.

Tovább olvasom

Aktuál