Közélet

Csúszik a szegedi útfelújítás – csak jövőre költhetik el a 150 milliós keretet

Csúszik a szegedi útfelújítás – csak jövőre költhetik el a 150 milliós keretet

2013. szeptember 16., hétfő
Csúszik a szegedi útfelújítás – csak jövőre költhetik el a 150 milliós keretet
katyu01_gs

Eredménytelen volt az önkormányzat kezelésében lévő utcák felújítására kiírt közbeszerzési eljárás. Emiatt várhatóan csak jövőre tudják elkölteni az idei e célra elkülönített 150 millió forintos keretet.

Május másodikán huszonegy önkormányzati kezelésben lévő utca felújításáról döntött a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság.

Ahogy megírtuk

, a város eredetileg 107 millió forintot szánt volna az utak rekonstrukciójára, a Fidesz-KDNP módosító javaslata révén lett végül 150 millió elkülönítve erre a célra. A májusi bizottsági után felmérték az utcák állapotát, megtörtént a tervezés, s csak ezt követően írhatták ki a közbeszerzési eljárást az önkormányzati utcák rekonstrukciójára. A SZEGEDma.hu információi szerint a jogi bizottság múlt csütörtöki ülésén eredménytelenné nyilvánította a közbeszerzést. Egyetlen ajánlattevő volt, aki belefért a keretösszegbe, ám formai hibákat követett el, s a hiányosságok miatt nem volt lehetősége a hiánypótlásra.

Molnár László

, a Városüzemeltetési Iroda vezetője megerősítette ezt, hozzátéve, a jogi bizottság arról is határozott, hogy újból kiírják a közbeszerzési eljárást. „Az a cél, hogy még ebben az évben lefolytassunk egy újabb eljárást, és akkor szerződést tudunk kötni. Ha lekötjük a 150 millió forintot, akkor úgy szerepeltethetjük a büdzsében, mint kötelezettségvállalást” – részletezte. Az irodavezető emlékeztetett, körülbelül három hónap alatt bonyolítható le egy közbeszerzés, így karácsonyra várható eredmény. Ha az sikeres lesz, akkor jövő év márciusában, vagyis a jó idő beköszöntével kezdődhetnek az útjavítások. Kérdésünkre elmondta, az útkeret felhasználása kapcsán még nem volt erre példa, de más városi beruházásoknál előfordult már, hogy azok átcsúsztak a következő évre. A májusban jóváhagyott javaslat szerint 25 millió forintot költenek a Móra utca útburkolatának rekonstrukciójára, 20 milliót a Mokrinire és 9-et a Kácsa és Réz utcákra. A Balatoni és Barátság utcák felújítására egyenként 7,5 millió forintot szánnak, és 7 millióból újulna meg a Szivárvány utca 1. szám és a Boldogasszony sugárút közötti szakasza, továbbá ugyanennyit irányoztak elő a Medikémia melletti útra, a Szigeti, a Tigér és a Kisfaludy utcákra egyaránt. A Gyalu utcára 6,5 milliót költenek, a Fűtőház közre 6-ot, a Fülemüle utca Hargitai és a Fő fasor közötti szakaszára 5 milliót javasolt a városüzemeltetési bizottság, a Halas utca elejét pedig 4,3 millióból hoznák rendbe. 3-3 millió jut a Bodzafa, valamint a Csonka utcák egy részére, míg 2,9 millió forintból a Francia utcában végeznek majd rekonstrukciókat. 1,8 milliót irányoztak elő a Honfoglalás, másfelet a Csatár utcára, a Régész tér templombejáróval szembeni útra pedig 800 ezer forintot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.