Közélet

Az ország első rózsaszobrát avatták fel Szőregen + FOTÓK

Az ország első rózsaszobrát avatták fel Szőregen + FOTÓK

2013. szeptember 21., szombat
Az ország első rózsaszobrát avatták fel Szőregen + FOTÓK
ktatalin_szobor_szoreg11_gs

A szőregi körforgalomban egy rózsákat tartó lány emlékezteti szeptembertől az autósokat, hogy igazi hungarikumot termeszt a városrészben mintegy 300 család.

Máté István

és

Lantos Györgyi

alkotását, A lány rózsákkal nevű szobrot ünnepélyes keretek között, néhány percre még az autókat is megállítva avatták fel a Hősök tere szomszédságában, a szőregi körforgalom közepén. „Egy éve ígértük meg, hogy a szőregi rózsa tiszteletére, főhajtásként a mintegy 300 család előtt, akik nap-nap után keményen dolgoztak és dolgoznak azért, hogy a helyi rózsaterjesztés megőrizze világhírét, egy emléket állítunk föl. A rózsaünneppel ugyan minden évben adózunk e nemes virágnak, de azt szerettük volna, ha egy maradandó, állandó mű is díszítené városrészünket” - mondta ünnepi beszédében

Rózsavölgyi József

(Fidesz-KDNP), a körzet képviselője.

Bodó Imre

(Fidesz) parlamenti képviselő pedig arról szólt, hogy a kormányzat részéről megvan az akarat arra, hogy a honi rózsatermesztés megőrizze azt a nimbuszát, rangját, amit eddig felépített. Az avatáson a Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar zenélt, hallhattuk

Polner Zoltán

szegedi költő erre az alkalomra született Szoboravatás ünnepére című „rózsaversét”, a szobrot

Grúber László

plébános áldotta meg, művészileg pedig

Tandi Lajos

méltatta. Az ünnepi esemény előtt a szőregiek is csatlakoztak a Kulturális Örökség Napjához melynek keretében egy hosszabb sétát tettek végiglátogatva a helyi nevezetességeket. A Hősök teréről indulva az Árpád-kori templomot, majd a szerb templomot végül az Alexandriai Szent Katalin római katolikus templomot tekintették meg az érdeklődők, a történelmi kalauzolásban Zombori István történész, a Móra Ferenc Múzeum egykori igazgatója segített, s mesélt minden műemlékről izgalmas történeteket, részleteket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.