Közélet

Van élet a multikon kívül – szegedi vállalkozók beszéltek tapasztalataikról + FOTÓK

Van élet a multikon kívül – szegedi vállalkozók beszéltek tapasztalataikról + FOTÓK

2013. augusztus 26., hétfő
Van élet a multikon kívül – szegedi vállalkozók beszéltek tapasztalataikról + FOTÓK
SZS20130823_kerekasztal_beszelgetes_gtk_olah_janossal_001

Az SZTE Gazdaságtudományi Kar hallgatóinak diplomás jövőképében dominánsan jelenik meg a fővárosi multinacionális- vagy külföldi gigacégközpontú karrierszemlélet. Az egyetemisták pénteken olyan helyi vállalkozókkal beszélgethettek, akik a kis- és középvállalkozásaik révén lettek sikeresek.

Oláh János

,

Csapó Gergely

és

Balogh Péter

több lábon álló vállalkozók, erről a hallgatók is meggyőződhettek, amikor részletesen ecsetelték cégeik történetét az ötletezés fázisától egészen a kudarchelyzetekig. Egyenként is nehéz lenne végigvenni, pontosan mennyi társaság felügyeletében vesznek részt kisebb vagy nagyobb részben, a beszélgetés alatt is több vállakozás neve felmerült, aminek valaha részesei voltak.

Honnan hová? – röviden az előadókról

SZS20130823_kerekasztal_beszelgetes_gtk_olah_janossal_010

Oláh János 2008-ban jelent meg befektetőként a helyi médiapiacon hírportálunk, a SZEGEDma.hu, illetve később a szintén szegedi Telin TV révén. Még a rendszerváltás hajnalán indította útjára feleségével a Szántó és Társa Szolgáltató Kft.-t, majd később a Hanza Kruger Záloghitelező Zrt.-t is. De – elmondása szerint – a már megvalósult ötletek mellett számos egyéb tervet is tartogat a tarsolyában. Csapó Gergely programtervező matematikusként kezdte az egyetemen, majd tanulmányai mellett munkát vállalat egy informatikus multicégnél. Szabadidejében elkezdett egy ingatlanközvetítéssel foglalkozó honlapot üzemeltetni, majd idővel ebből nőtte ki magát az ingatlannet.hu weboldal. Mára odáig jutott, hogy a magyar piac után nemzetközi vizekre kíván evezni vállalkozásával. Balogh Péter vezetője egy egészségügyi vállalkozásnak, de mellette résztulajdonosa az egyik szatymazi gépjárműbázisnak is.

A saját vállalkozás előnyei és buktatói

A kötetlen munkaidő, az alkotói szabadság és a család közelsége. Mindhárom előadó egyöntetűen ezeket az előnyöket emelte ki, amikor

Imre Szabolcs

moderátor a vállalkozói karrier napos oldaláról kérdezte őket. Balogh Péter első vállalkozása ugyan sikertelenül zárult, de állítása szerint már akkor is örült annak, hogy kiléphetett az alkalmazotti létből. A tapasztalatszerzés után sem tekinti kevésbé rizikósnak hivatását. Csapó Gergely multinacionális cégnél szerzett tapasztalatira alapoz. Túl folyamatszerűnek és kreatív ötletekben hiányosnak tartotta azt az atmoszférát, ám sikerült elsajátítania a vezetési feladatokat, illetve megértenie azt, hogy egy vállalkozó sem érthet minden szakterülethez, olykor pedig tovább kell képeznie magát. Oláh János azt mondta, őt az fogta meg leginkább, hogy munkatársaival ötletelhet, amiket bármikor megvalósíthat. Hozzáfűzte, ő sem ért minden specifikus területhez, médiumainál például olyan embereket alkalmaz, akikben megbízik, és tudja róluk, hogy képesek ellátni a rájuk bízott vezetői feladatokat.

SZS20130823_kerekasztal_beszelgetes_gtk_olah_janossal_007

Üzenet a jövő vállalkozóinak

Nem szabad kétségbeesni és feladni még akkor sem, ha számos akadályt hoz az élet – foglalta össze gondolatait Oláh János. Csapó Gergely annyit mondott, nem elég a fiatal vállalkozónak jókor jó helyen lennie, saját erejét is muszáj latba vetni. A szembejövő problémákat pedig leckeként kell felfogni és az erősségekbe átültetni. Balogh Péter is a befektetett munka erejének megtérülését ecsetelte, illetve, hogy ne éljenek a fiatalok abban a tévhitben, hogy csak kapcsolatokkal és ismeretségekkel lehet sikeres vállalkozást indítani. Merjenek belevágni, ha van egy jó, megvalósítható ötletük. Az SZTE Gazdaságtudományi Kar tanulmányaikban kiemelkedő hallgatói a II. Tehetség, Tudomány, Team (3T) önnapos nyári tábor programjának keretében találkozhattak a régió vállalkozóival a Van-e élet a multikon kívül? című kerekasztal-beszélgetésen. Három napon át workshopok munkájában vehetnek részt a gazdaságfejlesztés, a gazdaságpszichológia, a marketing és menedzsment, a nemzetközi gazdaság, valamint a pénzügy területeiből. A 23 fős diáktársaság a program zárónapján kis csapatokban összegezte kutatási eredményeit, és prezentálta is azokat - tájékoztatta portálunkat

Prónay Szabolcs

egyetemi adjunktus.

Gaál Bernadett

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.