Közélet

Sándor Csikar-kutat avattak Újszegeden + FOTÓK

Sándor Csikar-kutat avattak Újszegeden + FOTÓK

2013. augusztus 16., péntek
Sándor Csikar-kutat avattak Újszegeden + FOTÓK
gulacsi_park08_gs

Komoly játszótérfejlesztés indult el Újszegeden a Gulácsi parkban, ahol foci-, kosár-, röplabdapályát és egy ivókutat adtak át.

Az aranycsapat szegedi tagjáról nevezték el az új ivókutat a kosárpálya és a focipálya között. A munkálatokat egy nagy stáb végezte a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. munkatársainak irányításával. „A környékbeliek kerestek fel először, hogy egy turul-, röplabda-, és kosárlabdapályát szeretnének létesíteni. Társadalmi munkában segítettek a helyiek, a röplabdahálót saját pénzükből vették meg. Egy éve kezdődött a fejlesztés ezen a háromhektáros területen. Először egy foci-, majd egy kosárlabdapályát csináltunk, most pedig a röplabdagrundot. A földanyagot ide hordtuk, ebből lett csúszda. Ez a fejlesztése a végtelenségig tarthat, tervezünk egy szabadtéri konditermet a szülőknek” – mondta el portálunknak

Rózsavölgyi József

(Fidesz-KDNP), a körzet, Marostő önkormányzati képviselője. Megtudtuk, hogy a beruházást az egyéni képviselői és a részönkormányzati keretből finanszírozták, összesen hárommillió forintból. „Megkerestem e-mailen keresztül a képviselőt, hogy építsünk egy turulpályát, melynek a méretei megegyeznek a röplabdapálya méreteivel, és segítsen abban, hogy ezen a területen közösségi sportélet alakuljon ki. Ebből nőtt ki ez a sportos játszótér. Ritkán van arra példa, hogy egy játszótéren így beinduljon az élet” – mondta el a SZEGEDma.hu-nak

Rácz Imre

kétgyermekes szülő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.