Ősszel újra nyit az Irinyi bisztró Szegeden + FOTÓK



Melegkonyha, amatőr együttesek és bulik helyszíne lesz az ősszel nyitó Irinyi bisztró. Házhoz rendeléssel, valamint alacsony árakkal próbálják felvenni a versenyt a többi kifőzdével. Portálunk bekukkantott az építkezésre.
Festett falak, sörcsapok és kávéautomaták. Látszólag már az utolsó simításokat végzik a Tisza Lajos körúti bisztróban. A falakat grafitiminták díszítik, a számos színes, fémvázas szék és asztal pedig arra enged következtetni, hogy sokaknak nyújt majd kikapcsolódási, valamint étkezési lehetőséget. Az Irinyi épület alagsorában éppen a csaptelepeket szerelték, mikor portálunk a helyszínen járt. „Hiányoznak még a székek a boxos kialakításból” – így
Sebő Sára
üzletvezető a hely hiányosságairól. Portálunk számára betekintést engedett a várhatóan ősszel nyíló bisztró sajátosságaiba. „Napi menüztetés lesz futárszolgálattal, de heti bontású rendelést is le lehet majd adni. Elsősorban a diákok a célközönség, őket akarjuk megnyerni árainkkal” – fogalmazott. Napközben étteremként üzemel, este viszont pubhangulatba öltözik: helyi amatőr együtteseknek és zenekaroknak szeretnének fellépési lehetőséget biztosítani. Szeszes ital kiszolgálására külön bárpultot építenek, mely délelőtt zárva tart majd, s csak a késő délutáni, esti órákban lehet alkoholt venni. Teraszt is terveznek a Boldogasszony sugárúti egyetemi épület parkolójába, azonban a kivitelezésről és a parkolóhelyek várható megszűnéséről Sebő Sára nem tudott biztosat mondani. Az Irinyi bisztró üzemeltetője egyébként a Boci Szeged Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Közel a Ságvári, mégis lesz alkohol
Mivel az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola a Boldogasszony sugárút túloldalán helyezkedik el, szemben a vendéglátóhely másik, a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar parkolója felőli bejáratától, portálunk utánajárt, az érvényes rendelet alapján árulhatnak-e alkoholt az Irinyi bisztróban: a 210/2009. (IX. 29) kormányrendelet 21. paragrafusa szerint a melegkonyhás vendéglátó üzletek árulhatnak szeszesitalt nevelési-oktatási, egészségügyi, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények bejáratától számított 200 méteres körzetén belül. Viszont azokon a helyeken, melyekben nem működik melegkonyha, tilos a szeszesital kimérése ezen a határon belül, kivéve, ha az intézmények napi működési idején túl a jegyző engedélyt ad rá.Van, aki még nem is hallott róla
Peti már negyedik éve jár a Szegedi Tudományegyetemre, de eddig csak hírből hallott az Irinyi bisztrójáról. Azt is tőlünk tudta meg, hogy ősszel melegkonyhával egybekötött szórakozóhelyként ismét üzemképes lesz. „Egyébként örülök a nyitásnak, lehet, kipróbálom majd” – mondta. István két éve végzett az iskolával, Szegeden telepedett le a lehetőségek miatt. Munkahelye közel esik az Irinyihez, ezért elképzelhetőnek tartja, hogy betér néhány alkalommal. Szerinte nem felesleges egy újabb kifőzdét nyitni, a több lehetőségből ugyanis egyszerűbb választani.Gaál Bernadett