Közélet

Négyszeresére nőhet a tanszerek forgalma augusztusban

Négyszeresére nőhet a tanszerek forgalma augusztusban

2013. augusztus 27., kedd
Négyszeresére nőhet a tanszerek forgalma augusztusban
tanszerek_iskolakezdes04_gs

A GfK Hungária Piackutató Intézet szerint akár négyszeresére nőhet a tanszerek forgalma augusztusban az idén iskolába lépő tanulók számának emelkedése miatt - derül ki a piackutató elemzéséből.

A GfK megállapítása szerint a hipermarketek az idén előrehozták az iskolakezdési akcióikat, de ennek ellenére a szülők júliusban még nem "rohamozták meg" az üzleteket. Az átlagárak a legtöbb kategóriában csökkentek, feltehetően az akciók eredményeképpen. A papír-írószer (tanszer) kategória összbevétele kis mértékben, 3 százalékkal nőtt a tavaly júliusihoz képest, de az igazi nagy kiugrások augusztusban várhatók. Az áruházláncok előrehozott akciókkal igyekeztek a fogyasztókat vásárlásra ösztönözni, ezek az akciók a tanszerek, így a füzetek, a füzetborítók, a tollak, a filctollak, a számológépek, a tolltartók, a körzők tekintetében nagyobb összbevételt eredményeztek annak ellenére, hogy ezen termékek átlagárai egyetlen kivételével csökkentek - a golyós/zselés tollak esetében az árak 5 százalékkal emelkedtek. A felmérés szerint legszembeötlőbb mértékben, 23 százalékkal a számológépek ára csökkent júliusban az előző év azonos időszakához képest. Ezt követi 11 százalékkal a körzők, és 9 százalékkal a könyv-, és füzetborítók árának csökkenése. A 2013. júliusi adatok szerint egyes kategóriák, így az öntapadós post-it jegyzetlapok, szövegkiemelők, rotring ceruzák, radírok, festőkellékek forgalma mérséklődött tavaly júliushoz képest. Ez nem jelenti azt, hogy ezekből nem fognak többet vásárolni 2013-ban, csupán idén júliusban kevesebb fogyott belőlük mint tavaly - közölte a GfK. Az iskolatáskák forgalma két és félszeresére nőtt 2012 júliusához képest, ennek eredményeképpen pedig a hipermarketek júliusban annyi iskolatáskát adtak el, amennyit az augusztusi főszezonban szoktak. Az árak tavalyhoz képest gyakorlatilag nem változtak, átlagosan 4000 forint körül stagnálnak. A tanszerek mellett a felsős gyerekek tanulásához már szinte elengedhetetlen IT eszközök forgalma is növekedett 2013 második negyedévében. A növekedést egyrészt a két legerősebb termékcsoport - a notebook-ok és tabletek -, másrészt a kisebb szektorbeli részesedéssel bíró billentyűzetek és háttértárolók piaci teljesítménye generálta. A tabletek népszerűsége továbbra is töretlen és a kategória egyre meghatározóbb szerepet tölt be az IT szegmensen belül, ám a notebook-ok helyét egyelőre még nem képes átvenni. Míg a notebook szegmensben minimális átlagár-csökkenés volt tapasztalható, addig a tabletek árai jelentősen mérséklődtek a tavalyi év azonos időszakához képest - írta a GfK.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.