Gazdaság

Kevesebb jégkrém fogyott az első félévben

Kevesebb jégkrém fogyott az első félévben

2013. augusztus 7., szerda
Kevesebb jégkrém fogyott az első félévben
fagyi02_gs

Az év első hat hónapjában közel 8 százalékkal csökkent a családi dobozos jégkrémek forgalma - közölte felmérésének eredményét a GfK piackutató.

A felmérés szerint míg 2012-ben január és június között egy háztartás átlagosan 2,6 kilogrammnyi dobozos jégkrémet vett egy-egy bevásárlás alkalmával, ez a mennyiség idén 2,4 kilogrammra mérséklődött. Egy liter dobozos jégkrémet nem egészen 600 forintért lehet beszerezni, ám nagyok a különbségek az egyes márkák között. A magasabb áron kínált gyártói márkák intenzív akciókra kényszerültek, ezért azok ára esett. A kereskedelmi láncok saját márkás jégkrémjeinek viszont emelkedett az áruk. A GfK megállapítása szerint az áraknak is köszönhető, hogy a gyártói márkák forgalma kisebb mértékben csökkent, mint a sajátmárkás termékeké. Továbbra is három fő értékesítési csatornája van a dobozos jégkrémeknek: a mennyiség több mint egyharmada a diszkontokban fogy, másik 31 százaléka pedig a hipermarketekben kel el. Visszaesett, de továbbra is őrzi harmadik helyét a szupermarket - mint értékesítési csatorna - a forgalom egyötödével. A fogyasztók leginkább a hagyományos - csokoládés és vaníliás - ízeket, illetve ezek mixeit kedvelik. A gyümölcsös ízek kevésbé fogynak, ezek közül az eper az, ami leggyakrabban kerül a vásárlók kosarába.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.