Közélet

Ingyenes nappal startol a SZIN augusztus 20-án

Ingyenes nappal startol a SZIN augusztus 20-án

2013. augusztus 14., szerda
Ingyenes nappal startol a SZIN augusztus 20-án

A magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án, a Szegedi Ifjúsági Napok helyszínén, az újszegedi Partfürdőn ünnepelhetnek a szegediek és a városba látogatók. A SZIN 5 napja alatt, 5 színpadon több mint 100 hazai zenekar koncertezik. A rendezvény zökkenőmentes működéséről több száz dolgozó gondoskodik. A fesztivál iránti érdeklődés jóval erőteljesebb, mint az elmúlt két évben. Ezt bizonyítja az is, hogy idén már elővételben annyi bérlet kelt el augusztus elejéig, mint tavaly összesen. Még a Kajmán-szigetekről is érkezik látogató!

A nyár utolsó nagy fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok augusztus 20-án vendégül látja a szegedieket és a városba látogatókat. Az államalapítás ünnepén az egész családnak ingyenes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak a Szervezők. A legkisebbeket bábelőadás szórakoztatja, a nagyokat filmvetítésre várják. Lesz állatsimogató a Szegedi Vadaspark jóvoltából, és tudomány-népszerűsítő program is. „A Jövő Hídja 2013” projekt sátrainál látványos bemutatókat is megtekinthetnek az érdeklődők. A főszerep persze a nulladik napon is a koncerteké: a SZIN Nagyszínpadon 19 órától Magyarország egyik legkedveltebb rock zenekara, az Edda csap a húrok közé. Az idei SZIN ár-érték arányban az utóbbi évek legjobb fesztiváljának ígérkezik. Köszönhető ez a több mint 100 fellépőnek, 5 színpadnak, 7 programhelyszínnek, a kedvezményes, elővételes jegyáraknak, az egységessé, és a tavalyi éveknél jóval kedvezőbbé tervezett italáraknak. A SZIN iránti érdeklődés mindezeknek köszönhetően jóval erőteljesebb, mint az elmúlt 2 évben. Ezt bizonyítja az is, hogy idén már elővételben annyi bérlet kelt el augusztus elejéig, mint tavaly összesen. Folytatva a „leg”-ek sorát: a SZIN 5 napja alatt a legjobban várt koncert minden bizonnyal Ákosé, aki hat év kihagyás után, és a Tankcsapdáé, akik öt év elteltével lépnek fel újra a Szegedi Ifjúsági Napok Nagyszínpadán. A dj-k közül a legismertebb a brit hip-hop zenekar, a Stereo MCs két tagja, Rob Birch és Nick Hallam. A fesztivál legfiatalabb zenészei a The Rockforce tagjai: ők 11 éves gyerekek. Idén is együtt skandálhatják majd a fesztiválozók a legkedveltebb SZIN „himnuszt”a szerzőkkel: jön a Magna Cum Laude, de érkezik a Punnany Massif, a Quimby, a The Carbonfools, a Kiscsillag és még sokan mások… A legnagyobb fesztiválarcok fotója SZIN-esíti a rendezvény logóját a Facebook-on: eddig 3351-en küldték el profilképüket. Egy nem reprezentatív Facebook-os felmérésből pedig az is kiderül, ki érkezik a SZIN-re a legmesszebbről. Eszerint országhatáron belülről Szombathelyről utaznak Szegedre a legtöbbet. Érdekesség, hogy Svájcból és a Kajmán-szigetekről is regisztrált egy-egy látogató! A fesztivál zökkenőmentes működéséről több száz dolgozó: szervezők, technikai személyzet, biztonsági őrök, civilek, mentősök gondoskodnak. A látogatók éhségüket és szomjukat 30 vendéglátóhelyen csillapíthatják. A „leg”-ek sorát zárva szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a leghosszabb sor akkor alakul ki, ha sokan az utolsó napra hagyják a belépővásárlást. Ezért arra buzdítunk mindenkit, hogy még időben vegye meg bérletét, napijegyét! A részletes

koncertnaptár

a

www.szin.org

oldalon érhető el, további aktuális információkról pedig a SZIN hivatalos

Facebook oldalán

olvashatnak az érdeklődők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.