Sport

Futsal: hétfőn bajnoki rajt Debrecenben

Futsal: hétfőn bajnoki rajt Debrecenben

2013. augusztus 25., vasárnap
Futsal: hétfőn bajnoki rajt Debrecenben
utc_futsallabda_szmatv

Hétfőn este idegenben, a DEAC otthonában kezdi meg remélhető menetelését alaposan felfrissített kerettel az UTC Futsal Team az NB I-ben.

Az SZTE EHÖK SE ellen vívott felkészülési meccsek, illetve

egy békéscsabai villámtorna

és heti két terem-, heti három nagypályás edzés jellemezte az UTC felkészülését. A csapat keretében jelentős változások történtek, hiszen több tavalyi meghatározó ember (

Trucz Zsolt, Hernády Márk, Takács Renátó

) távozott, míg

Puskás Csaba

abbahagyja a futsalt. A sérült listán továbbra is ott szerepel

Bilics Igor, Tóth Attila

és

Polczer Norbert

, ők remélhetőleg szeptember végétől már

Brinszky Adrián

rendelkezésére állhatnak, ugyanakkor

Bullás Imre

végre felépült sérüléséből. Új nevek azonban a csapatban az UTC nagypályás csapatának szerzeményei - az alaposan megerősödött megyeegyes alakulat megfelelő háttér a futsalszakosztálynak is a játékosállományt illetően:

Balogh Ádám, Végh Ariel, Ondrejó Tamás, Szűcs Dániel, Kerepeczki Csaba

. Mellettük az SZTE EHÖK SE-től Újszegedre igazolt

Berndt Dániel

, továbbá a Szeged 2011 és a Kiskundorozsma után idén Algyőn futballozó

Laczkó János

is szerencsét próbál a parketten. A szezont az UTC a DEAC otthonában kezdi hétfő este 19.30-tól, hazai környezetben pedig két héttel később, szeptember 9-én, hétfőn láthatjuk Hegyesiéket a megszokott 19 órai kezdéssel az újszegedi sportcsarnokban. Az ellenfél a Nagykáta együttese lesz, amelyet a Vasas nevezésének elutasítása után kért fel a hazai szövetség az indulásra. Ezt követően háromhetes szünet következik az ukránok elleni Európa-bajnoki pótselejtezős párbaj miatt. "Úgy számítjuk, hogy az első két fordulót követően már fel lehet mérni, milyen lesz az idei, megerősödött mezőny, majd a háromhetes szünetet követően szeptember végén már eddigi sérültjeinket is bevetve vághatunk a folytatásnak.Az utánpótlásból is igyekszünk beépíteni a tehetségeket,

Szentes-Bíró Tamás

már tavaly stabil tagja lett a keretnek, idén a nagyokkal edz

Csamangó Tibor, Teimel Márk

és a kapus

Vastagh Sámuel

is" - közölte a SZEGEDma.hu-val Erhardt Szilárd technikai vezető, akitől azt is megtudtuk, a válogatott miatt bajnoki szünetben, szeptember 16-án Magyarkanizsán a szerb első osztályú SAS Zrenjanin csapatával vív bemutatómeccset az UTC.

Az újszegediek hétfői debreceni bajnoki rajtját a SZEGEDma.hu élőben közvetíti 19.30-tól! Tartsanak velünk, szurkoljunk együtt a mieink diadaláért!

Az UTC Futsal Team mérkőzései a 2013-2014. évi futsal NB I őszi idényében:

1. forduló, augusztus 26., hétfő, 19.30: DEAC - UTC 2. forduló, szeptember 9., hétfő, 19.00: UTC - Nagykáta 3. forduló, szeptember 30., hétfő, 19.30: Berettyóújfalu - UTC 4. forduló, október 7., hétfő, 19.00: UTC - Rákosmenti FC 5. forduló, október 14., hétfő, 20.15: Rubeola - UTC 6. forduló, október 21., hétfő, 19.00: UTC - Dunakeszi 7. forduló, október 28., hétfő, 20.30: MAFC - UTC 8. forduló, november 4., hétfő, 18.30: Aramis - UTC 9. forduló, november 11., hétfő, 19.00: UTC - Rába ETO FC 10. forduló, november 18., hétfő, 18.15: Haladás - UTC 11. forduló, november 25., hétfő, 19.00: UTC - Veszprém

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.