Sport

Világjátékok: szegedi szumóezüst, Kanyó negyedik, Petrovics útra kelt

Világjátékok: szegedi szumóezüst, Kanyó negyedik, Petrovics útra kelt

2013. július 29., hétfő
Világjátékok: szegedi szumóezüst, Kanyó negyedik, Petrovics útra kelt
kalmaristvan_vilagjatekok_szumo

A hétvégén a szegedi Kalmár István szumós ezüstérmes lett a kolumbiai Caliban zajló Világjátékokon. Az ugyancsak szegedi Petrovics Máté maratoni kajakos hétfőn indult útnak.

Az SZTE EHÖK SE küzdősport szakosztályának 115 kilogrammos szumósa, Kalmár István gyakorlatilag veretlenül menetelt a döntőig, ám az elődöntőbeli győzelme után elszenvedett Achilles-ín-szakadás következtében a fináléra már nem tudott kiállni, így ezüstérmet nyert. Az MMA-ban és grapplingban is jeleskedő szegedi sportember az open kategóriában már nem tudott elindulni, várhatóan hosszú kihagyás vár rá. A nem olimpiai sportágak sajtóirodájának tájékoztatása szerint a női nehézsúlyúaknál

Makai Erika

közel volt az éremszerzéshez, végül ötödikként zárt, akárcsak a nyílt mezőnyben, míg

Forgó Fruzsina

(65 kg) és

Kálló Gyöngyi

(nehézsúly) az első körben befejezte a küzdelmeket.

Kanyónak nem jött össze az érem

Az uszonyosúszóknál pontszerző helyeket csíptek el a magyarok. A Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub vezetője és versenyzője, a többszörös világbajnok és világcsúcstartó

Kanyó Dénes

a 400 méteres felszíni úszásban, majd 200 méteren is negyedik lett, így érem nélkül fejezte be a világversenyt.

Károlyi Csilla

előbb a 200 méteres felszíni távon végzett hatodikként, majd kiegészülve

Székely Lillával, Senánszky Petrával

és

Debreczeni Hajnalkával

, a 4x100 méteres váltó tagjaként zárt ugyancsak hatodikként. Székely Lilla azután vasárnap a magyar küldöttség első aranyérmét szerezte, így jelenleg egy arany- és egy ezüstéremmel büszkélkedhet a magyar csapat. Székely Lilla úgy utazott ki a játékokra, hogy ez lesz az utolsó versenye. A klasszis 2005-ben és 2009-ben is ott volt a nem olimpiai sportágak világversenyén, a mostani Világjátékokon akarta befejezni pályafutását. "Fantasztikus és még számomra is hihetetlen az egész. Ez volt az utolsó versenyem, azt hiszem, hogy a csúcson hagyom abba a versenysportot. Sokszor bosszankodtam az elmúlt években, hogy nem sikerült kihoznom azt az eredményt magamból, amire képes vagyok. Külön köszönet

Lénárt Ágota

sportpszichológusnak, aki sokat segített a felkészülésben" - mondta az újdonsült Világjátékok-győztes.

Tizenegyedik lett a László, Páli táncos pár

A 11. helyet szerezte meg a Caliban zajló Világjátékok egyetlen magyar versenytáncos párja, a szentesi Szilver TSE versenyzői,

László Csaba

és

Páli Viktória

. A nem olimpiai sportágak sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a standardtáncokban indult kettős nagyon erős mezőnyben végzett a 11. helyen. A Világjátékok harmadik napján, vasárnap zárult táncversenyeknek különleges helyszínt találtak a rendezők, ugyanis a párosok egy nyitott, 15 ezer férőhelyes, bikaviadalok számára épített arénában táncolhattak, amelyben megteltek a lelátók.

Petrovics Máté is útra kelt

A Világjátékok maratoni kajak-kenu számában is van szegedi érintett, az EDF-DÉMÁSZ Szegedi VE kajakosa,

Petrovics Máté révén

. A szegedi sportegyesület igazgatójának fia hétfőn indult a világ túlsó felére. "A maratoni kajakversenyek megszokott lebonyolításától eltérően két előfutam lesz ezúttal 11-11 versenyzővel, akik közül 4-4 jut a fináléba, amelyet magyar idő szerint csütörtök éjjel 2 órakor rendeznek" - árulta el a SZEGEDma.hu-nak

Petrovics Kálmán

, korábbi világbajnok kajakos, szokatlan és egzotikus körülményként megjegyezve, információi szerint egy kis tó ad otthont a maratoni kajak-kenu verseny időfutamainak, ami teljességgel alkalmatlannak hangzik ilyen kaliberű verseny lebonyolítására. A további magyar érdekeltségű versenyek közül ritmikus gimnasztikában

Vass Dóra

buzogánnyal a 13. helyen végzett. A rendezést itt is érheti szó: információk szerint az rg versenyeket egy a légkondicionáló berendezések miatt huzatos csarnokban rendezik, ami nem éppen ideális környezet ilyen jellegű sporttevékenységre, különösen a szalaggyakorlatok esetén... A nem olimpiai sportágak legnagyobb nemzetközi eseménye pénteken kezdődött, száz ország versenyzői vesznek részt rajta. A megnyitón beszédet mondott

Jacques Rogge

, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, aki a sport tisztaságára, a sportszerűségre és a toleranciára hívta fel a figyelmet. Az augusztus 5-ig tartó seregszemlén Magyarországot 12 sportágban 58 versenyző képviseli, közöttük tájfutásban (

Szerencsi Ildikó

), szumóban (Kalmár István), táncsportban (

László Csaba, Páli Viktória

), maratoni kajak-kenuban (Petrovics Máté) és búvárúszásban (

Kanyó Dénes

) szegedi és Csongrád megyei sportolók is szereztek indulási jogot a Világjátékokra. Legutóbb, négy éve, Tajvanon a magyar sportolók két arany-, három ezüst- és két bronzérmet nyertek a Világjátékokon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.