Írjon nekünk

Bulvár

Felbőgtek a motorok: szegedikummá nőtte ki magát a kamionos találkozó + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

kamionos_talalkozo_56_gsElstartoltak a XXIII. Nemzetközi Kamionos Country Találkozó gigászi járművei Szegeden. A 120 monstrum az egész várost bejárta, hogy megmutathassa bájait.

A ma 23 éves kamionos találkozó a Szegedi Szabadtéri Játékok után a második legnépszerűbb szegedi program – mondta Korom István, a Nemzetközi Kamionos Country Találkozó egyik atyja. A már-már szegedikumnak számító rendezvényt minden évben óriási előkészületek előzik meg, az érdeklődők száma pedig eléri a több ezer főt. Összesen négy országból érkeztek vendégek: Hollandiából, Szerbiából, Romániából és Ausztriából – tudtuk meg Ágoston Attila főszervezőtől. A SZEGEDma.hu-nak azt is elárulta, már január óta azon dolgozik, hogy mind a 120 monstrum városi felvonulása biztonságos, a kísérő programok pedig szórakoztatóak legyenek. A főszervező a vasárnapi gyorsulási versenyről elöljáróban annyit megsúgott, hogy körülbelül 40 jármű fog versenyezni a Huszár Mátyás rakparton a Shell Hungary nagy értékű fődíjáért. Szervezőként legnagyobb félelme az volt, hogy a nemrégiben bevezetett e-útdíj miatt a tavalyi évekhez képest kevesebb lesz az érdeklődő.


Solymos László, Szeged város alpolgármestere és Rajkó Júlia, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének tagja kamionos country pólót kapott a szervezőktől, így e kör tiszteletbeli taggá fogadták őket. Mielőtt az országút királyai megkezdték városjáró körútjukat, megemlékeztek elvesztett barátaikról és társaikról.

A megnyitót követően a kamionparkolóban beröffentették a gépeket, nyomták a tülköket, majd szép lassan kigördült a konvoj vezére. Színpompás járművek és egyszerűbb teherszállítók vonultak végig a főbb körutakon egészen a Huszár Mátyás rakpartig, majd onnan a Petőfi Sándor sugárúton át a Sziksósi útig, egészen a helyi fürdőig. Bár hosszabb időre megbénították a helyi közlekedést, a szájtátott érdeklődőknek nem lehet okuk panaszra.

Mi jöhet még ezek után?

A kamionos találkozó azonban nem ér véget a pénteki eseményekkel: szombaton és vasárnap továbbra is ők gondoskodnak a vérbeli country hangulatról. A hétvége első napján gyerekprogramok és vetélkedők, versenyek, valamint kamion szépségversenyt rendeznek a sziksóstói strand területén. Mondhatni a férfiaknak külön kedveskednek, a sörivóverseny után vizespólós lányokon legeltethetik szemüket. A szombati nap sem zárulhat buli nélkül, este fellép a RIVER country, a Heaven Street Seven, majd a Nyughatatlan együttes is.

Vasárnap délután az országút nagyágyúi birtokukba veszik a szegedi Huszár Mátyás rakpartot, ahol kamionos gyorsulási versenyt tartanak. Az eredményhirdetés előtt, 16 órakor Street Fighter Show-val nyűgözik le a nézelődőket, majd 17 óra után pedig kiderül, melyik kamion nyeri a rakparti versenyt.

A XXIII. Nemzetközi Kamionos Country Találkozóról bővebben ITT olvashat, a rendezvény plakátját az alábbi linkre kattintva éri el.

Gaál Bernadett

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle.

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál