Közélet

Hamarosan ismét szabad az újszegedi strand!

Hamarosan ismét szabad az újszegedi strand!

2013. július 2., kedd
Hamarosan ismét szabad az újszegedi strand!
strand30

A tervek szerint július elején nyílik Szegeden a szabad strand, az egyetlen olyan szakasza a Tiszának, ahol legálisan lehet fürdeni, ráadásul ingyen.

A napfény és tiszai fürdőzés szerelmeseit hamarosan ismét várja az újszegedi szabad strand. „A tereprendezés már megtörtént, az árvíz levonulása után a rézsűt rendbe tettük, és az ÁNTSZ is mindent rendben talált a bejáráson” – tájékoztatott

Vajda Árpád

, a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette, a tisztiorvosi szolgálat határozatát várják, s remélik, július elején átadhatják a fürdőzőknek a rendezett partszakaszt. A gyermekes családokat is várják, bójákkal elkerített részen, biztonságosan csobbanhatnak a Tiszában a kisebbek. Strandröplabdapálya idén is várni fogja a vendégeket, s bár az igazgatónak komoly tervei vannak, az IH anyagi helyzete határozza meg, hogy milyen egyéb újdonságokkal fogadják a vendégeket. Vajda Árpádtól elmondta, jelenleg még folynak a tárgyalások a szolgáltatásokról. Mint ismeretes, hosszú évekig nem lehetett a Tisza szegedi szakaszán legálisan fürdeni a folyóban, az ingyenes strandolási lehetőség nagy igénye volt az itt élőknek és a turistáknak egyaránt. Megnyitása óta nyaranta számtalan sportverseny és családi rendezvény helyszíne is volt az újszegedi partszakasz, s idén is sok vendégre számítanak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.