Közélet

Erdélyi magyar pártok vezetőivel tanácskozott Orbán Viktor Tusnádfürdőn

Erdélyi magyar pártok vezetőivel tanácskozott Orbán Viktor Tusnádfürdőn

2013. július 28., vasárnap
Erdélyi magyar pártok vezetőivel tanácskozott Orbán Viktor Tusnádfürdőn

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), majd a Magyar Polgári Párt (MPP) vezetőjével tanácskozott szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor miniszterelnök.

Toró T. Tibor

, az EMNP elnöke a tanácskozás után az MTI-nek elmondta, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemhez kötődő hagyománynak számít a tanácskozás a miniszterelnökkel. Mint beszámolt róla, a megbeszélésen áttekintették a honosítás kérdését, és megállapították, hogy a folyamatot folytatni kell. Toró T. Tibor a jövő évi magyarországi parlamenti választásokról elmondta, megegyeztek abban, hogy ez nem pártpolitikai, hanem nemzetpolitikai kérdés. "Az lenne kívánatos, ha Erdélyben a mozgósításra kerülne a hangsúly, és nem a pártpreferenciákra" - nyilatkozott. Az EMNP elnöke szerint a bukaresti kormány régiósítási tervéről és ennek EMNP-s megítéléséről is tájékoztatták

Orbán Viktort

. "Ígéretet tettünk neki, hogy ebben a kérdésben közös politikai platformot hozzunk létre a többi erdélyi magyar politikai szervezettel és civil szerveződéssel" - jelentette ki Toró. Hozzátette, bátorítást kaptak Orbán Viktortól, hogy továbbra is keressék az összefogás lehetőségeit. "Feltételezem, hogy ezt mondta az RMDSZ-nek is, ezért optimistább vagyok ebben a tekintetben, mint néhány nappal ezelőtt" - jelentette ki Toró.

Biró Zsolt

, a Magyar Polgári Párt elnöke a kétoldalú találkozó után az MTI-nek elmondta, elsősorban nemzetpolitikai kérdésekről egyeztettek. "Az a legfontosabb, hogy 2014 után is folytatódjon az a nemzetpolitika, amelyet az Orbán-kormány elindított. E köré kell felépíteni a jövőre vonatkozó cselekvési tervet" - fogalmazott Biró Zsolt. A miniszterelnök pénteken a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a felvidéki Magyar Közösség Pártjának elnökével találkozott Tusnádfürdőn.

Kelemen Hunor

RMDSZ-elnök a találkozó után azt mondta az MTI-nek: valamennyi Kárpát-medencei magyar közösség legfontosabb ügyeit átbeszélték. A kormány és a Fidesz-KDNP válasza minden kérdésre pozitívnak minősíthető, talán még az ősz folyamán folytathatják a párbeszédet - tette hozzá.

Berényi József,

az MKP elnöke az MTI-nek elmondta, tájékoztatta a miniszterelnököt a november 8-i szlovákiai megyei választások fontosságáról, és arról, hogy Szlovákiában is területi átrendezést tervez a kormány.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.