Egyetem

Bizonyítottan hatásos gyógynövényekkel „kampányolnak” a gyógyszerészek

Bizonyítottan hatásos gyógynövényekkel „kampányolnak” a gyógyszerészek

2013. július 8., hétfő
Bizonyítottan hatásos gyógynövényekkel „kampányolnak” a gyógyszerészek
mariatovis_flickr

2013-ban új kezdeményezést indított útjára a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya: minden esztendőben megválasztják az Év Gyógynövényét, melyet szeretnének minél szélesebb körben megismertetni a lakossággal.

Az átlagemberek mostanában sok mindent hallhatnak a gyógynövényekről és azok hatásairól, de az információkból csak kevés szakmailag megalapozott. Nem egyszer találkozunk hirdetésekkel, melyek olyan gyógynövényeket vagy gyógynövény alapú szereket reklámoznak, melyek – állításuk szerint – „mindenre jók”. Ez természetesen egyik növényre sem igaz, viszont egy idő után a gyógynövények kárára lehet. Ha az emberek ugyanis rájönnek arra, hogy nem minden gyógynövény jó mindenre, kiábrándulnak belőlük. Ezt próbálja ellensúlyozni az MGYT Gyógynövény Szakosztálya olyan növények bemutatásával, melyeknek bizonyított gyógyhatásuk és hasznuk van – mondta el portálunknak

Csupor Dezső

, a szakosztály elnöke, az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar Farmakognóziai Intézetének adjunktusa.

Máriatövis

Itt tájékozódhat!

A növényről a legfontosabb információk megtalálhatók a „kampány” honlapján, www.evgyogynovenye.hu. Emellett természetesen szakmai cikkeket jelentetnek meg orvosi-gyógyszerészi lapokban. A fő cél mégis a lakosság megszólítása, ezért igyekeznek a médián keresztül is informálni az embereket. Őszre a lakosságnak szóló pályázatokat is kiírnak. A szakosztály idei konferenciáján külön szekcióban foglalkoznak a szakemberek a máriatövissel.

Évről évre egy-egy ilyen gyógynövény fókuszba állításával próbálják felhívni a figyelmet arra, hogy úgy van értelme gyógynövényeket használni, ha tudjuk, hogy jó minőségű-e a termék, és pontosan mire és milyen hatékonysággal használható – tette hozzá. A szakosztály debütánsa a máriatövis (Silybum marianum), népies nevén máriabogáncs, pápafű vagy

Szűz Mária

tövise. Csupor Dezsőtől megtudtuk, a szakosztály vezetősége titkos szavazással választotta ki a növényt. Szempont volt, hogy bizonyítottan hatásos, elismert és a gyógyászatban is jelentős, Magyarországon termesztett, illetve forgalmazott növény legyen az Év Gyógynövénye. A máriatövisről, illetve az ezt tartalmazó gyógyszerszintű készítményekről több száz cikk jelent már meg. Mérgezéses eredetű – gyógyszermellékhatás, alkoholizmus, vírusfertőzés miatt kialakult – májbetegségek kezelésében elsőként a máriatövist tartalmazó készítményekhez nyúlnak, nincs olyan szintetikus gyógyszer, ami ennél jobban hatna – magyarázta a szakember. Talán azt se sokan tudják, hogy aki gombamérgezést szenved, például megeszi a gyilkos galócát, szintén máriatövisből készült injekciót vagy infúziót kap. A növény kivonata ugyanis alkalmas a májsejtek védelmére – tette hozzá.

Vírusölő

csupor_dezso03_gs

Csupor Dezső arról is beszélt, jelenleg is folyik a növény nemesítése, olyan egyedeket szeretnének előállítani, amiben minél több hatóanyag van. Kémiailag is vizsgálják a máriatövist, fő hatóanyaga mellett ugyanis más összetevői is érdekesek. Legintenzívebb figyelem mégis a hatások teljes feltárására irányul. Az elmúlt egy-két évtizedben arra is rájöttek például a kutatók, hogy a vírusos májbetegeknek is jó a máriatövis, megfelelő dózisban a vírus mennyiségét képes csökkenteni a májban. Míg vannak olyan hepatitis C-ben szenvedő betegek, akiknél a legmodernebb gyógyszerekkel sem lehet vírusmentességet elérni, úgy tűnik, a máriatövis náluk is hatásos lesz. Lombik- és állatkísérletek azt is megmutatták, a gyógynövény daganatellenes hatást is képes kifejteni – de az emberi kipróbálásig még nem jutottak a vizsgálatok. Csupor Dezső hangsúlyozta, ez még korántsem jelenti azt, hogy felfedeztünk egy új rákgyógyszert, de nagyon ígéretesek a máriatövissel végzett kísérletek. A növény nagy előnye az is, hogy hosszútávon és nagy dózisban is biztonságosan használható, ezért is kiemelten jó a májbetegeknek, akiknek károsodott szerve nehezen tolerálja a gyógyszereket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.