Írjon nekünk

Közélet

Augusztustól érkeznek az átdolgozott vízszámlák

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Várhatóan augusztustól érkeznek a lakossági ügyfelekhez az első átdolgozott vízszámlák, amelyek a július 1-jét követően elfogyasztott tételeket már csökkentett díjon tartalmazzák, illetve a rezsicsökkentéssel elért megtakarítást is feltüntetik rajtuk – írta pénteki számában a Napi Gazdaság.

A lap a fővárosi tarifák vizsgálata alapján azt írta: az államhoz és az önkormányzathoz érkezik be a vízfogyasztás és csatornaszolgáltatás után fizetett összeg legnagyobb hányada. Hozzátették: a rezsicsökkentést követően július elsejétől egy köbméter víz körülbelül 600 forintba kerül, ebből közel 250 forint kerül különböző címeken az államhoz és a Fővárosi Önkormányzathoz, de a fennmaradó több mint 350 forinton osztozó víz- és csatornázási művek is önkormányzati üzemeltetésben állnak.

Az ágazatban az üzemeltetés sajátosságai miatt a fix költségek mértéke körülbelül 75 százalék – közölte a Napi Gazdasággal a Magyar Víziközmű Szövetség. A fix költségek aránya idén az új adóterhek következtében tovább emelkedik, Budapesten például a több mint 10 ezer kilométeres vízvezeték- és csatornahálózat után évi több mint 1,3 milliárd forint közművezetékadó-befizetési kötelezettség keletkezik – írta a lap.

Hírzóna

Interaktív előadáson találkozhatunk neves szegedi sportolókkal

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

November 29-én, a művelődési házban.

Tovább olvasom

Hírzóna

Nemzetközi hárfaversenyt rendeznek Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

A megmérettetésen idén 25 ország mintegy hatvan versenyzője vesz részt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Nem lesz meleg víz és fűtés jó néhány szegedi lakásban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tarjánban, a Retek u.- Budapesti krt.- Szamos u. által határolt területen.

Tovább olvasom

Aktuál