Közélet

Ammóniamérgezés a kisteleki sajtgyárban - FRISSÍTVE!

Ammóniamérgezés a kisteleki sajtgyárban - FRISSÍTVE!

2013. július 11., csütörtök
Ammóniamérgezés a kisteleki sajtgyárban - FRISSÍTVE!

Ammónia szökött a levegőbe a Kisteleki sajtgyárban, egy embert életveszélyes állapotban szállítottak kórházba - tájékoztatott a katasztrófavédelem.

Öten szorultak egészségügyi ellátásra azután, hogy csütörtök délelőtt ammónia szivárgott ki a kisteleki sajtüzemben. Egy ember súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, egy másikat kézsérülése miatt a helyszínen láttak el a mentők, hárman rosszullétre panaszkodtak, őket Szegedre szállították. Az életveszélyes sérült állapotáról a Szegedi Tudományegyetem aneszteziológiai és intenzív terápiás intézetében az MTI-nek nem adtak információt. A rosszulléttel bevitt három ember a megfigyelést követően már hazamehetett. A baleset csütörtök délelőtt történt a kisteleki sajtüzemben: az egyik hűtőrendszerből ammónia szabadult fel.

Arany-Tóth Attila

, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője a baleset után az MTI-nek azt mondta: adataik szerint a cégnél külső vállalkozó dolgozott az ammóniás technológia megszüntetésén. Teljesen leeresztették az ammóniatartályt, amikor a leeresztőcsonkon keresztül az ammónia nagy nyomással váratlanul visszaáramlott, nagy koncentrátumban szétterjedt az udvaron és több helyiségben. A tűzoltók légzőkészülékekkel felszerelkezve méréseket végeztek, és megkezdték a helyiségek kiszellőztetését. Mivel kicsi volt a légáramlás, porlasztott vízsugarat is bevetettek a légáramlat gyorsítására és az ammónia megkötésére - ismertette a szóvivő. Azt, hogy a munkálatok szabályosan zajlottak-e, vizsgálat fogja kideríteni - tette hozzá Arany-Tóth Attila. Az MTI megkeresésére a cégnél nem nyilatkoztak az esetről.

Korábban írtuk:

Kisteleken a sajtgyár üzemében ammónia szökött a levegőbe csütörtökön - közölte portálunkkal

Arany-Tóth Attila

, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Hivatal szóvivője. A hűtési technológiában alkalmazott gáz miatt egy fő súlyos, életveszélyes, kettő pedig könnyebb sérülést szenvedett. A Katasztrófavédelem egységei a helyszínen végzik a beavatkozást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.