Közélet

Változó jogszabályok földügyekben: háromdimenziós kataszter + FOTÓK

Változó jogszabályok földügyekben: háromdimenziós kataszter + FOTÓK

2013. június 5., szerda
Változó jogszabályok földügyekben: háromdimenziós kataszter + FOTÓK
vallalkozoi_forum_fold06_gs

Szerte a világban kevés olyan fejlett ország létezik, ahol háromdimenziós katasztert alkalmaznak, Magyarországon a jövő januártól vezetik be.

Az utóbbi két-három évben történt és a közeljövőben tervezett jogszabályi változásokról földügyekben tartott vállalkozói fórumot a Csongrád Megyei Kormányhivatal Földhivatala. Az előadásokat a Vidékfejlesztési Minisztérium és a megyei földhivatal szakemberei tartották a földmérő szakma képviselőinek, hogy a törvénykezésben bekövetkezett változásokról tájékoztassák őket. A rendezvény célja, hogy a jogszabályok értelmezését, alkalmazását segítse, ezért a szervezők lehetőséget biztosítottak arra is, hogy az érintettek kérdéseket tegyenek fel. A teljesség igénye nélkül csak néhányat említünk: az ingatlan-nyilvántartási törvény, a kisajátítási törvény, a nemzeti földalap törvény, a termőföld törvény stb. Az épületfeltüntetés rendjét módosító szabályozás ugyancsak változott, egyszóval a megyében mintegy ötven-hatvan földméréssel foglalkozó egyéni és társas vállalkozás mindennapi munkáját szeretnék megkönnyíteni a fórumon elhangzott újdonságok ismertetésével.

A fórumon B. Nagy László kormánymegbízott mondott köszöntőt. Minden változás jelentős feladatokat ró a földmérő szakmára és a földhivatalokra, 21. századi földmérési, nyilvántartási, térképészeti szabályozást tartalmaz. A kormánymegbízott portálunknak elmondta, a legnagyobb problémahalmazt még mindig az osztatlan közös tulajdonnak a rendezése képezi, ami nagymértékben – 20 éve legalább – gátolja a földforgalmazást, a különböző jogokkal, az öröklésekkel, a földhasználattal kapcsolatos teendők érvényesítését. B. Nagy azzal nyugtatta meg a részvevőket, hogy az ő munkájukra egészen biztosan nagyon hosszú ideig még szükség lesz, hiszen hosszú időbe telik, míg Magyarországon teljesen rendbe hozzák a térképészeti és a földnyilvántartási adatokat, s azok megegyeznek a valósággal. A megyei földnyilvántartások, földhivatalok eltérő jogszabály-értelmezése rengeteg problémát okoz országosan. Az államnak nincs olyan eszköz a kezében, hogy meg tudja mondani, a különböző, földtulajdon az országban kié, mié, hogyan alakul, mert ez a megyei nyilvántartás hatáskörébe tarozik, ezek pedig nem kommunikálnak sem egymással, sem a központi nyilvántartással.

Nincs egységes országos kataszteri nyilvántartás

Az egységes nyilvántartás megteremtése lenne a végső cél. A feladat tehát óriási – nemcsak a földmérők, hanem a földhivatalok számára is –, a jogszabályváltozás ezért folyamatos és mélyreható, miközben a kapacitások sem korlátlanok. Most, hogy a földhivatalok a járási hivatalokhoz kerültek, a munkatársak áthelyezhetőségével egy sor problémát meg tudnak oldani, és hivatalon belül is a jövőben javulni fog a helyzet, véli a kormánymegbízott. Gósz Zoltán, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Földhivatalának vezetője érdeklődésünkre elmondta, az 1996-os földmérési és térképészeti törvényt váltotta a 2012-es, teljesen új szemléletű, a 21. századnak tényleg megfelelő jogszabály. Ennek 19 végrehajtási rendelete folyamatosan jön ki, ebből már 6 gyakorlatilag hatályos. Nagyon jelentős az a változás, hogy az adatokat idáig két dimenzióban tartották nyilván, a jövőben pedig három dimenzióban tervezik. Ez már jövő év január 1-jétől lép életbe. A földhivatal vezetője elmondta, jelenleg adatmodellezések folynak. Infrastruktúrát is próbálnak keresni hozzá, szoftvereket, lehet, hogy ez saját fejlesztésben fog megvalósulni, de az is előfordulhat, hogy már létező térinformatika közeli alkalmazást fognak felhasználni. A jogszabály szerint jövő januártól már ennek a fejlesztésnek az alapjait meg kell teremteni. Gósz szerint úttörő tevékenységről van szó, mert szerte a világban nem nagyon van olyan fejlett ország, ahol létezik ez a háromdimenziós kataszter. Egy Szegedhez hasonló város esetében – ahol aluljárók, felüljárók léteznek, passzázsok, rengeteg földalatti és földfeletti kábel –, ezt mind mind a jövőben 3 dimenzióban kell ábrázolni. Sőt nem csak ábrázolni, hanem az ingatlan-nyilvántartásban is nyilvántartani külön egymástól teljesen elkülönülten. A világon csak néhány ország létezik, ahol a közművezetékeket is külön nyilvántartják az ingatlan-nyilvántartásban. „Ha mi ezt meg tudjuk oldani, akkor rögtön forgalomképes lesz az adott vezeték, el lehet adni, lehet rá jogokat terhelni stb.” – magyarázza az újítás lényegét Gósz úr. Óriási lépés ez a 21. század elvárásainak irányában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.