Írjon nekünk

Gazdaság

Szükség van a közös társadalmi szerepvállalásra

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

magyarszerb_talentum_logoHarmadik alkalommal ültek le egymással a szegedi non-profit szektor és a profitorientált cégek képviselői, hogy a közös társadalmi szerepvállalásról értekezzenek.

Egy évig tart a Dél-alföldi Régióban és a Vajdaságban az a Magyarország-Szerbia IPA Határonátnyúló Együttműködési Program keretén belül megvalósuló projekt, melynek célja, hogy hatékony együttműködést építsen ki a civil szervezetek, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozások között. Három szektorközi fórumon körvonalazták a cégek, valamint alapítványok, egyesületek képviselői, hogy milyen együttműködési formákat alakítanak ki a projekt ezt követő szakaszában, mely a társadalom épülését szolgálja. B. Balogh Edit, a Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért nevű civil szervezet elnöke, és egyben a projekt menedzsere sikeresnek nevezte az eddigi találkozásokat, jópár konkrét ötlet is született későbbi partnerszintű együttműködéshez.

A rendezvényen Tóth Xénia, a projekt szakmai vezetője ismertette a projekt fő tudnivalóit, valamint a további rendezvények menetrendjét. Szeptemberben – a szektorközi fórumok eredményeit felhasználva – már szakmai konferencián vitatják meg az együttműködés konkrét formáit.

A fórum facilitátora, Pontyos Tamás előadásában konkrét példákat is említett hatékony együttműködésekre. Ha egy cég humánerőforrást, tudást, innovációt tud felajánlani a civileknek, az nem feltétlenül adomány, ahogy ezt korábban értelmezték. Lényeges, hogy a cégek partnert lássanak a civilekben, akik segítenek a természeti környezetük minőségének megőrzésében, a szociális és mentális segítségnyújtásban.

Időközben megkezdődtek a vajdasági projektpartnernél is azok a találkozók, amelyeken a mikro, kis- és középvállalatok és a non-profit szféra, azaz a civil szervezetek (egyesületek, alapítványok) képviselői ismerkednek egymással annak reményében, hogy a „vállalatok társadalmi felelősségvállalása” (angol rövidítésben CSR) ügyében együtt tudnak működni a jövőben. Az ősszel már szorosan összekapcsolódik a vajdasági és a magyarországi projekt, hogy a tapasztalatokat átadva, egymást segítve adjanak értelmet a projekt szlogenjének: „Együtt könnyebb!”

A projekt időtartama: 2013.03.01. – 2014.02.28

HUSRB/1203/222/029
Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért
Csongrád Megyei Önkéntes Központ
Iroda: 6725 Szeged, Kálvária tér 20.

A projekt az Európai Unió pénzügyi támogatásával valósult meg. A sajtóközlemény tartalmáért teljes mértékben a Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért nevű civil szervezet vállalja a felelősséget, és az semmilyen körülmények között nem tekinthető az Európai Unió és / vagy az Irányító Hatóság állásfoglalását tükröző tartalomnak.

eu_joszomszedok_logo

Tovább olvasom

Gazdaság

Elhagyná Szegedet a városban élő fiatalok fele öt éven belül

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Átlagosan 287 ezer forintos nettó fizetést szeretnének a fiatalok.

Tovább olvasom

Gazdaság

Közfoglalkoztatási vásár nyílt a kormányhivatalban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Csongrád Megyei Kormányhivatal tőszomszédságában megnyílt a Helyi-ség Kézműves Termékek Boltja.

Tovább olvasom

Gazdaság

Egyszerűbb lesz az adórendszer, egymásba olvad négy járulék

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A gyermekes családok számára még kedvezőbbé válik a gyermekek után járó családi kedvezmény.

Tovább olvasom

Aktuál