Szemetet gyűjtött a Jobbik ifjúsági tagozata + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

szemetszedes09_gsA Jobbik ifjúsági tagozata hagyományteremtő szándékkal rendezte meg idén első alkalommal országos szintű szemétszedési akcióját, amelyhez a radikális párt szegedi fiataljai is bekapcsolódtak. A Bertalan híd környékén gyűjtötték a hulladékot.

Böjte Sándortól, a párt ifjúsági tagozatának szegedi elnökétől megtudtuk, a Jobbik több mint 50 ifjúsági szervezete vesz rész az országos akcióban, amelybe a lakosokon kívül bekapcsolódtak a helyi alapszervezetek és civil szervezetek képviselői is. A tucatnyi fiatal zsákokkal felszerelkezve a Bertalan híd újszegedi lábánál gyűjtötte a szemetet a Tisza árterében. Most, az árvíz levonulásával még több hulladék és szemét gyülemlett fel a parton, mint azt korábban megszoktuk.

A szemetelés, sajnos, mindig problémát jelent, hulladékkal ellepett területek mindig is voltak és lesznek. Ezért fogalmazódott meg az ifjúsági tagozat fiataljaiban a hulladékgyűjtési akció ötlete. Az esemény egyik fő célja egyúttal a figyelemfelkeltés is volt. A tiszta környezet nem csak az emberek közérzetét javítja, nem csak a város tekintetében fontos, hanem egészségügyi, higiéniai kérdés is egyúttal. A párt szegedi ifjúsági tagozata az elmúlt két évben tevékenyen részt vett hasonló, nyár elején meghirdetett hulladékgyűjtési akcióban, így rendelkeztek kellő tapasztalattal. A folyóparton rengeteg román címkével ellátott, a szomszédos országból leúsztatott műanyag palackot és egyéb szemetet találnak, így a jobbikos fiatalok számára kiemelt cél erre is felhívni az illetékesek figyelmét.

A délután egy, fél kettőig dolgozó hulladékgyűjtők a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. vezetőivel egyeztettek, hogy a cég biztosít egy konténert a számukra, s ha az megtelik, elszállítják az összegyűjtött szemetet. Böjte Sándor elmondta, mintegy 40-50 zsákot hoztak magukkal, szerintük ez, ismerve a területet, bőven meg fog telni, főleg, hogy áradt is a folyó. Igyekeznek szelektíven gyűjteni, külön válogatják a PET palackot, üveget, alumíniumot és az egyéb, újra nem hasznosítható szemetet. Hogy mit rejt az ártér? A kozmetikai flakonoktól a papucsokig, gumimatracokig, sátoralkatrészekig, olajos kannákig szinte minden megtalálható a parton, csak legyen, aki begyűjti a rengeteg gusztustalan szemetet.

no images were found

Előző sztori

Orbán: “túl vagyunk a nehezén”, a helyreállítás a következő feladat

Következő sztori

Lábtengó, sültek, éremátadó az UTC Futsal Team záróvacsoráján + FOTÓK