/

Szeged százmilliót zsebel be idegenforgalmi adóból

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

strand15A 23 megyei jogú város közül az idegenforgalmi adóbevétel tekintetében Szeged a dobogó harmadik fokán áll 99 millióval, Budapest, a fürdővárosok, a balatoni üdülőcentrumok egy másik listán szerepelnek.

Az idegenforgalmi adó a helyi adók egyik válfaja, ami nem kötelező, de szinte mindegyik önkormányzat él vele. Régebben minden beszedett 1 forinthoz a központi költségvetés is hozzátett ugyanennyit. Mára ez az összeg jelentősen csökkent, de a költségvetés még mindig hozzájárul a helyi adókhoz.

Az adót a szállóvendégek fizetik meg, és a szállásadó szedi be tőlük, majd utalja át az adóiroda számlájára minden hónap 15-éig. Az adóbevétel az elmúlt évek során több tényező függvényében dinamikusan növekedett. Függ ez attól is, milyen egy adott településen éves szinten a programajánlat. Szegeden ezzel nincs gond. Az időjárás a másik tényező, amely viszont teljesen kiszámíthatatlan, sokat tud rontani vagy javítani az adóbevételen. Rengeteget számít az, hogy egy adott évben hány hosszú hétvége adódik.

Jelentősen átalakultak az idegenforgalmi szokások, ma már nincsenek 2 hetes nyaralások, általában néhány napra redukálódott a pihenés, s az emberek inkább többször elutaznak el valahova rövidebb időre. Tavaly például 7 hosszú (3-5 napos) hétvége volt, ami ragyogó alkalom arra, hogy egy család kikapcsolódjon és kiruccanjon valahova.

Debrecent és Pécset is megelőzzük

Végh Ferenctől, a szegedi adóiroda vezetőjétől megtudtuk, a 23 megyei jogú város közül a beszedett adók vonatkozásában Sopron és Eger után Szeged a dobogó harmadik helyén áll. Budapest, a fürdőcentrumok és a nagy balatoni üdülőközpontok természetesen egy másik listán szerepelnek, ezen városok önkormányzatai jóval magasabb bevételt realizálnak.

Ilyen vonatkozásban Szeged viszont több tízmillió forinttal megelőzi Pécset, ahol hegy is van, és bőven akadnak történelmi műemlékek, látnivalók. Debrecennek 35 ezer fővel több lakosa van, mint városunknak, mégis kevesebb pénzt szednek be az idegenforgalomból.

1_gs

A városnak tavaly 99 millió forint bevétele származott az idegenforgalmi adóból, az idei terv túlszárnyalni a 100 milliót. Az irodavezető megerősítette, az utóbbi 4 évben nagyjából 78-80-90 millió forint folyt be, minden esztendőben szépen növekedett a summa. Azt is megtudtuk, nem minden városunkba látogató turista fizet adót, ugyani léteznek nem adóköteles vendégéjszakák is. A törvény biztosítja a mentességet, amit az adott település még helyi mentességgel is megtoldhat. Szegeden egy ilyen mentesség vehető igénybe: a 70 éven felülieknek nem kell fizetniük idegenforgalmi adót.

Az elmúlt esztendőben 226 ezer adóköteles vendégéjszakát töltöttek el Szegeden. Ez 12 ezerrel haladja meg az előző évit, az adómentes éjszakák száma pedig (ami ugyancsak nem elhanyagolható) majdnem 90 ezer volt. Közben az adómérték is nőtt, 2012-ben 427 forint volt egy főnek egy napra, az idén ez már 450 forint. Ezzel az összeggel Szeged a középmezőnyben helyezkedik el. A város számlájára mintegy 100 adóalany (szállodák, panziók) fizeti be az idegenforgalmi adót. Az adóiroda ellenőrzési jogkörrel is rendelkezik, ilyenkor azonban szinte kizárólag csak a vendégkönyvekre szorítkozhatnak. Nagyon nehéz bárkit is lebuktatni, mondja az irodavezető.

Legyen tele a város

A város legnagyobb idegenforgalmi adófizetője a Forrás, ami nem meglepő, hiszen a hozzá kapcsolódó fürdő teljesen ki tudja iktatni az időjárás szeszélyeit, változásait. A másik nagyszerű adottság, hogy a szálloda is meg a fürdő is szinte a belvárosban található, a vendégeknek csak a hídon kell átkelniük.
Az adóiroda az idei bevételt 100 millióra tervezi, noha az első félév adatai egyelőre nem túl biztatók, de ez már így szokott lenni. Márciusban és húsvétkor még hó volt, így a várt turistaáradat is elmaradt. Szegeden az idegenforgalmi események főleg a kulturális, gasztronómiai és sportrendezvények köré csoportosulnak: szabadtéri, halfesztivál, borfesztivál, a rózsafesztivál, a SZIN, a július utolsó hétvégén esedékes sárkányhajó világbajnokság, amelyre mintegy negyven országból várnak vendégeket.

Abban egyetérthetünk Végh Ferenccel, minél több idegenforgalmi szempontból is országos vagy nemzetközi érdeklődésre számot tartó eseményt tud megszervezni és lebonyolítani egy város, annál több lesz az idegenforgalomból származó bevétele is. Közben az sem mindegy, mi mennyi ideig tart: míg máshol egy borfesztivál például 2-3 napos, nálunk 10 napig folyt a lé. Bevétel szempontjából nyilván az lenne a legjobb, ha egész évben, főleg nyáron lennének különböző rendezvények, változatos programok, és folyamatosan tele lenne a város. Azért így sem panaszkodhatunk…

Default thumbnail
Előző sztori

Pesszimisták a magyar nyugdíjasok

Következő sztori

Modern biztonságtechnikai eszközökről az Agórában + FOTÓK

Legutóbbi hasonló cikkek