/

Parlagfűből készített lekvárral az allergia ellen?

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

parlagfuParlagfűvel gyógyítana allergiát egy vegyész házaspár, akik a növény magjából olajat, szárából pedig lekvárt főznek. Az alternatív gyógymód szerintük immunerősítő és enyhíti a betegség tüneteit, a szakértők azonban szkeptikusak a készítmény hatásosságát illetően.

“Tele vannak az újságok a hírekkel parlagfű szennyezettségről és allergiás megbetegedésekről, mi pedig szakirodalmakban jártunk utána, hogyan lehetne ezt a növényt valamilyen módon hasznosítani. Észak-amerikai és kínai gyógyítókultúrában is előkerült a neve, ahol gyógyfüvekkel együtt hasznosították” – magyarázta Csubák Mária, aki lekvárszerű terméket és olajat is készít a parlagfűből. Mint mondta a termék amellett, hogy egészséges, az allergia tüneteire is kezelést jelenthet.

Sárkány ellen sárkányfű

A vegyészként dolgozó debreceni nő a növény zöld hajtásából tavaly nyáron állította elő az első, lekvárhoz hasonló készítményét, illetve a telítetlen zsírsavakban gazdag magjából is olajat sajtolt ki. Magyarországon az első között foglalkoznak a gyomnövény ilyesféle felhasználási módjával, amelyre Csubák Mária szerint egyre nagyobb az igény. “Az étkezési szokásaink rengeteget változtak az évszázadok során, ami miatt számos olyan fontos tápanyaghoz nem jut hozzá szervezetünk, amelyből korábban nem szenvedett hiányt. Ennek egy részét pótolhatja a készítmény” – mondta a vegyész. Ahhoz, hogy a “parlagfűlekvárt” étrendkiegészítőként árulhassák, több évig tartó laboratóriumi vizsgálat, számos engedély és még több pénz szükséges, pályázati támogatást azonban nem kaptak, így csak erőforrásaikból megoldható vizsgálatoknak vetették alá. “Mindenképpen kijelenthető, hogy antibakteriális és gombaölő hatású, de az eddigi fogyasztók tapasztalata az volt, hogy erősíti az immunrendszert és az allergia tüneteit is jelentősen enyhíti” – emelte ki Csubák Mária.

A lekvár készítése pepecselős munka: a parlagfüvet csak vegyszerektől mentes területről gyűjthetik be, a növényi részek pedig nem lehetnek öregek, mert gyorsan feldolgozhatatlanná válik. Az olaj esetében a magot jól meg kell tisztítani, hiszen kényes a higiéniára. Az érdeklődés mindenesetre egyre nagyobb a termék iránt Csubák Mária szerint, aki a hamarosan megnyitó hídivásáron is árusítja majd portékáját.

Nincs bizonyíték, csak ígéret

“Az a fő probléma az ilyen természetgyógyászati készítményekkel, hogy nincs mögötte tényleges adat. Elképzelhető, hogy a lekvár valóban jót tesz, néhány ilyen módon kezelt beteg reakciójából nem vonhatunk le következtetéseket” – magyarázta Bata Zsuzsanna allergológus. Létezik parlagfű allergénből készített kivonat, de ezt gyógyszerként állítják elő olyan gyárak, melyek erre specializálódtak. Régóta ismert kezelési módszer, hogy az allergiát okozó allergént megfelelő koncentrációban a szervezetbe juttatva segíthet enyhíteni a tüneteket, nem mindegy azonban, hogy a parlagfű antigéneket milyen dózisban kapja a beteg.

A betegeknek deszenzitizáló kezelést ajánl inkább az allergológus, amely során újabb módszerrel már szublingválisan, a nyelv alatti területre adagolnak parlagfű-kivonatot. Ez – mint mondta – klinikai vizsgálatokkal is alátámasztott hatású készítmény, amely biztos eredményeket hoz a sokszor drága pénzen árult, kétes hatású szerekkel szemben.

Default thumbnail
Előző sztori

Hátország: száguld az élvonalban a SZEOL U13-as csapata

Default thumbnail
Következő sztori

Átszakította a szalagkorlátot egy kamion az M43-ason

Legutóbbi hasonló cikkek