Sport

Kajak-kenu: Népes magyar mezőny a szegedi Világkupán

Kajak-kenu: Népes magyar mezőny a szegedi Világkupán

2013. május 9., csütörtök
Kajak-kenu: Népes magyar mezőny a szegedi Világkupán
Kozák Danuta; Kovács Katalin; Szabó Gabriella

Több mint negyven ország mintegy nyolcszáz versenyzője vesz részt a pénteken kezdődő szegedi kajak-kenu Világkupán, melyen a hazai színek képviseletében 65 kajakos, illetve kenus indul - jelentették be a szervezők a csapatbemutatóval egybekötött csütörtöki, szegedi sajtótájékoztatón.

Baráth Etele

, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke emlékeztetett rá, hogy az utóbbi időben nem szerepelt ilyen nagy magyar csapat a hazai Vk-n.

Botka László

polgármester hangsúlyozta: a város kiemelt sportágként támogatja a sportágat, ő maga pedig büszke arra, hogy a csapatba tíz szegedi is bekerült.

Ábrahám Attila

, a szervezőbizottság elnöke kiemelte: a verseny sikeres lebonyolításán több mint 500 munkatársával dolgozott az utóbbi időben. Az akkreditációs időszakot az előző évekhez képest, mintegy 20 százalékos növekedéssel zárták. A versenyre 41 ország 800 sportolója jelentkezett be.

Storcz Botond

, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya elmondta: a magyar csapat tagjaként sok fiatal próbálhatja ki magát a hétvégi versenyen. Hozzátette: a hazai Vk jó lehetőség a bizonyításra azoknak, akik most kerültek fel a felnőttek közé, de egyben remek teszt a rutinos versenyzőnek. A szakvezető jelezte, hogy fontosak ugyan a helyezések és az érmek, de a magyar versenyzők elsősorban a két hét múlva esedékes első Európa-bajnoki és világbajnoki válogatóra koncentrálnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.