Közélet

Bontják az aszfaltot a dóm körül – termálvezetékeknek ágyaznak + FOTÓK

Bontják az aszfaltot a dóm körül – termálvezetékeknek ágyaznak + FOTÓK

2013. május 28., kedd
Bontják az aszfaltot a dóm körül – termálvezetékeknek ágyaznak + FOTÓK
1_gs

Geotermikus vezetékrendszer építése zajlik, június 15-ig tartanak a kivitelezési munkálatok a Dóm tér környékén, a szabadtérire el kell készülnie.

Nagyszabású beruházás keretében újszegedi és szegedi termálkör létesül az SZTE, az SZBK, valamint az NGSZ részvételével. Szeged egyik legjelentősebb megújulóenergia-hasznosítási projektjétől éves szinten közel 100 millió forint megtakarítást remélnek. A kaszkád geotermikus vezetékrendszer kiépítését a Ferroép Zrt. konzorciumban a Ferroép-Szer Kft.-vel nyerte el, március 18-án kezdődtek meg a kivitelezési munkálatok. Gőzerővel tegnap óta dolgoznak. A 265 ágyas klinika szintén a Ferroép kivitelezésében zajlik, ott kezdték el a munkálatokat, tudtuk meg

Varga Tibortól

, a cég főépítésvezetőjétől. Kiépült a vezetékrendszer, elvégezték a szükséges nyomáspróbát és a visszatöltést. Jelenleg a Rerrich Béla tér-Somogy utca-Dóm tér által határolt területen – ami a legfrekventáltabb szakasza a feladatnak – zajlik a kivitelezés. A várostól közterület-foglalási engedélyt kaptak június 15-ig. Ez azt jelenti, hogy egyeztetve az összes érintettel (beleértve a Városkép Kft.-t, a szabadtéri játékokat, az egyházat, az egyetemet) kapták meg ezt az időpontot: május 20-tól június közepéig kell tehát elvégezni a munkálatokat szűk 3 hét alatt a vezetékszakasz kiépítését, nyomáspróbáját és a teljes helyreállítást.

Eddig az időjárás sem volt túl kegyes hozzájuk, panaszolja Varga, a múlt héten még rendezvények is voltak a Dóm téren. „Tulajdonképpen a tegnapi naptól teljes mellszélességgel, nyújtott műszakba azon vagyunk, hogy ezt a feladatot teljesítsük. Szeretnénk határidőre visszaadni a városnak ezt a szakaszt” – hangsúlyozza a főépítésvezető. A tervek szerint a két kaszkádrendszert másfél év múlva, 2014 őszére adhatják át, s összesen 36 közintézményt fűtését oldhatják meg ezekkel. Mint megtudtuk: az érintett egységekben a gázfűtés 80 százalékát váltják ki megújuló energiával, ami nemcsak jelentős költségmegtakarítással jár, hanem környezetvédelmi szempontból is előremutató. Az idei esztendő végére a klinika melletti termálkútnak már üzemelnie kell, míg az újszegedi a jövő évi fűtésszezonban szolgálhatja ki az igényeket. Az építkezéssel több parkoló ideiglenesen megszűnt. Varga szerint a Somogyi utcát már a jövő héten vissza fogják adni az autósoknak. Ahogy folyamatosan haladnak, úgy állítják vissza eredeti állapotukba a parkolókat is. A nyomvonal miatt ezeket nem tudták kikerülni. Sajnos a nagy zajjal, porral, megnövekedett forgalommal járó kellemetlenséget a környéken lakóknak el kell viselniük. Igyekeznek minél gyorsabban, lehetőleg zökkenőmentesen elvégezni a rájuk bízott feladatot. A pontatlan közműtérképek okoznak néha nem kis fejfájást, s megnehezítik a munkálatokat. Menet közbe, ahogy a nyomvonalat emelik ki, sok olyan közmű kerül felszínre, amely nincs is rajta a térképen. Ezeket a szakhatóságok bevonásával meg kell vizsgálni, vajon élő vezetékekről van-e szó. Napi egyeztetések zajlanak, megpróbálják ezeket úgy megoldani, hogy nem szaggatják el a vezetékeket, hangsúlyozta Varga Tibor, a Ferroép Zrt. főépítésvezetője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.