Magyar arany a cselgáncs Európa-bajnokság nyitónapján

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csernoviczki ÉvaA 48 kilósok között szereplő Csernoviczki Éva révén már a csütörtöki nyitónapon aranyérmet szerzett a magyar csapat a budapesti cselgáncs Európa-bajnokságon.

Az olimpiai és világbajnoki bronzérmes tatabányai versenyző erőnyerőként a legjobb 16 között kapcsolódott be a küzdelmekbe, s első mérkőzésén egy látványos válldobással mindössze 27 perc másodperc alatt verte az orosz Aleszja Kuznyecovát. Második fellépésén már többet, másfél percet töltött a tatamin, ugyanis előbb vazaarit érően vitte földre a német Kay Kraust, majd ippont kapott az újabb ledöntésre. Az elődöntőben a török Ebru Sahinnal találkozott. A két dzsúdós első tétmeccse egy intés miatt sokáig rosszul állt hazai szempontból, aztán Csernoviczki kilenc másodperccel a vége előtt oldalára dobta a törököt, amiért jukót kapott, és nyert. A fináléban a belga Charline van Snickkel csapott össze a magyar versenyző, s 1 perc 42 másodperccel a vége előtt vazaarit érően földre vitte riválisát, ezzel győzött is.

Csernoviczki mellett – aki a magyar dzsúdósport 16. Eb-aranyát szerezte a Papp László Arénában – még két magyar küzdhetett éremért a nyitónapon, de az 57 kilósok között Karakas Hedvig, illetve Zámbori Bence (66 kg) egyaránt az ötödik helyen zárt. A bronzmeccsen előbbi az orosz Irina Zablugyinával, utóbbi pedig a francia David Larose-zal szemben maradt alul.

Csütörtökön hét magyar versenyző lépett tatamira az Eb-n, a már említettek mellett Maros Barbara (52 kg) hetedik lett, míg Erdélyi Lilla (48), Szabó Katinka (57 kg) és Gorjanácz Zsolt (66 kg) helyezetlenül zárt.

Előző sztori

Pénteki programajánló: Irie Maffia a JATE-ban, nagykövet a füvészkertben

Következő sztori

Tenisz: Szeged és Palics együttműködése a tehetségekért + FOTÓK