Sport

Kosárlabda: 7. helyen végzett a Szedeák U18

Kosárlabda: 7. helyen végzett a Szedeák U18

2013. április 21., vasárnap
Kosárlabda: 7. helyen végzett a Szedeák U18

Nyilas István tanítványai a Szolnoki Olaj korosztályosait múlták felül a helyosztón.

Mint április elején megírtuk

, bejutott az országos döntő nyolcas mezőnyébe a Naturtex-SZTE-Szedeák U18-as egysége. A péntektől vasárnapig, a nyíregyházi Bujtosi Szabadidő Csarnokban rendezett fináléban aztán a

Nyilas István

vezette szegedi junior alakulat sorsolása igazán pechesen alakult, hiszen a torna pénteki negyeddöntőjében a végső győztes Falcóval kellett megütközniük, s nem is volt esélyük a bravúrra a toronymagas esélyes szombathelyiek ellen. "A lebonyolításból adódóan már az első meccsen eldőlt, hogy az 1-4. vagy az 5-8. helyért kell-e játszanunk. Mi a Falcóval kellett megmérkőzzünk, akik mindenkit 30-40 pontokkal vernek - minket is, de az elődöntőben a Körmend sem úszta meg, ahogyan a döntőben a DEAC sem, így nincs miért szégyenkeznünk" - árulta el a SZEGEDma.hu-nak Nyilas István a tornát követően, még

felnőtt csapat szezonzáró bajnokija

előtt. "A szombati második meccsünket kellett volna megnyernünk a Kaposvár ellen, akkor az 5-6. helyért játszhattunk volna, de elég rossz napot kifogva nem jött ki a lépés, senki nem nyújtott olyan teljesítményt, ami sikerre vezethetett volna. Vasárnap így a Szolnokkal játszottunk a 7. helyért, ahol egy katasztrofális első félidő után, amikor 19 ponttal vezetett az ellenfél, a második játékrészben összekapták magukat a fiúk, úgy játszottak, ahogyan mindhárom meccsen kellett volna, és végül sikerült fordítanunk és nyernünk" - folytatta a beszámolót a "Nyíl" becenéven is ismert közönségkedvenc korábbi szegedi, jelenleg hódmezővásárhelyi kosaras, akinek alakulata így az országos döntő 7. helyén végzett. A bajnok az előzetes esélyeknek megfelelően a Falco lett, megelőzve a DEAC-ot, és a 3. helyen záró Nyírsuli Kosárakadémiát

A Szedeák U18-as csapata:

Bezdán Csanád, Buzás Ádám, Demeter Attila, Horváth Róbert, Iváncsics Endre, Liszkai Dávid, Masa Tamás, Mike János, Révész Ádám, Szatmári Barnabás, Szécsi Péter György, Utassy Vitéz Toma, Verba Barna.

Edző:

Nyilas István.

Fiú U18-as kosárlabda bajnokság országos döntő:

Negyeddöntő:

Falco KC - Naturtex-SZTE-Szedeák 104-55 (30-13, 17-11, 24-11, 33-20)

A Szedeák pontszerzői:

Révész 15, Demeter 14, Iváncsics 7/3, Masa 6, Horváth R. 4, Liszkai 4, Szatmári 2, Mike 2, Verba 1, Utassy, Buzás, Bezdán..

Edző:

Nyilas István.

Az 5-8. helyért:

Naturtex-SZTE-Szedeák - Kaposvári KK 66-79 (13-22, 17-16, 20-27, 16-14)

A Szedeák pontszerzői:

Szécsi 22/6, Révész 14, Masa 11/3, Mike 7/3, Demeter 7/3, Buzás 3/3, Iváncsics 2, Szatmári, Horváth R., Liszkai, Utassy.

Edző:

Nyilas István.

A 7. helyért:

Naturtex-SZTE-Szedeák - Szolnoki Olaj KK 90-84 (19-17, 11-32, 36-19, 24-16)

A Szedeák pontszerzői:

Verba 34/21, Masa 23/15, Buzás 13/3, Révész 12, Iváncsics 4/3, Mike 2, Szatmári 2, Demeter, Horváth R., Liszkai.

Edző:

Nyilas István.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.