Írjon nekünk

Egyetem

Elstartolt a harmadik szegedi OTDK-szekció is + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Megnyitották a XXXI. OTDK biológiai szekcióját, az országos felsőoktatási seregszemlére április 2. és 4. között kerül sor Szegeden. Önálló szekcióként ez a hetedik alkalommal szerepel a biológia, a Tisza-parti város éppen tíz éve szintén OTDK-rendező volt.

“Akkor jó oktatni, ha értelmes, érdeklődő hallgatók ülnek a sorokban, akkor jó kutatni, ha motivált, elkötelezett fiatalok veszik körül az embert. Remélem, hogy ez a néhány nap megerősíti a választott tudomány szeretetét” – köszöntötte a megmérettetésre érkezett hallgatókat Vágvölgyi Csaba professzor, a szekció ügyvezetője, az SZTE Mikrobiológiai Tanszékének vezetője.

Szabó Gábor rektor elmondta, a tegnap Szegedre, az OTDK orvosi szekciójára érkezett Nobel-díjas német fiziológus, Bert Sakmann csodálattal nyilatkozott az tudományos diákköri mozgalomról, nem hallott ilyenről még sehol a világon. A rektor azt is hozzátette, az OTDK másik érdekes vonása, hogy régóta működik, és úgy tűnik, éppoly jól meg tud újulni, mint maguk az egyetemek. Keretet ad az elmélyült, tudományos munkához és egy nemes versenyt is – összegzett a professzor.

Szendrő Péter, az OTDT elnöke hangsúlyozta, több mint 60 éves a diákköri mozgalom, sok professzort, sikeres embert nevelt már ki. 2001-ben alakult a biológia szekció, amely a professzor szavai szerint igen jó helyen van Szegeden, ahol szép eredményeket érnek el e tudományterületen. A biológia szekcióban idén közel 200 hallgató méretteti meg magát.

A megnyitó után Venetianer Pál, az MTA rendes tagja, az SZBK korábbi főigazgatója, az SZTE címzetes egyetemi tanára tartott előadást az emberi genomról, feltérképezésének történetéről. A nyitóünnepséget az SZTE Zeneművészeti Kar hallgatóinak előadása zárta.

Egyetem

Klasztertag lett az SZTE mezőgazdasági kara

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az Agrárinformatikai Klaszter közgyűlésén.

Tovább olvasom

Egyetem

Nemzetközi fotóversenyen indult az SZTE hallgatója

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szerző:

Mi is szavazhatunk Vass Nikolett képére.

Tovább olvasom

Egyetem

A mesterséges intelligenciáról okosítanak fel az AudMax következő előadásán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szerző:

Kampis György evolúció- és mesterséges intelligenciát kutató professzor jóvoltából.

Tovább olvasom

Aktuál