Írjon nekünk

Hírzóna

Első- és másodfokú védekezést rendeltek el több településen (FRISSÍTVE)

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Csongrád megyében 9 településen folyik belvízi védekezés: Balástya, Kiszombor, Pusztaszer, Kistelek, Csanytelek területén első, míg Felgyő, Újszentiván, Székkutas, Mindszent települések önkormányzatai II. fokú belvízvédelmi készültség mellett végeznek vízkár-elhárítási tevékenységet.

A megyében 11 munkagép, két szállító jármű és 12 szivattyú segíti a 152 főt a védekezés során.

Délelőtt két helyszínen avatkoztak be a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egységei. Makón, a Kürt utcába hívták helyi egységünket, ahol a belvíz lakóépületet veszélyeztetett, itt vízszivattyút alkalmazva avatkoztak be. A másik jelzés Szentesről, a Vásárhelyi útról érkezett, ahol egy régi építésű ház fala megdőlt, és a járókelőket veszélyeztette. A kiérkezett egység kézi szerszámokat alkalmazva avatkozott be.

Korábban írtuk:

Hat településen első, míg négy településen másodfokú védekezést rendeltek el, a Tisza Csongrád és Mindszent közötti szakaszán első fokú árvízi védekezést rendelt el az ATI-VIZIG.

Önkormányzatok védekezése

Csongrád megye területén Balástya, Kiszombor, Pusztaszer, Kistelek, Csanytelek, illetve Csengele önkormányzata I. fokú, Felgyő, Újszentiván, Székkutas, Mindszent települések önkormányzatai II. fokú belvízvédelmi készültség mellett végeznek vízkár-elhárítási tevékenységet.

A települési önkormányzatok összesen 86 fővel és 13 technikai eszközzel vettek részt a védekezési munkában.

Vízügyi szervek védekezése

Az ATIVIZIG működési területén jelenleg 6 belvízvédelmi szakaszon van I. fokú területi belvízvédelmi készültség, II. fokú területi belvízvédelmi készültség van 6 belvízvédelmi szakaszon.

Az ATIVIZIG 170 fővel végez belvízvédekezési munkákat.

Összesen 30 db szivattyútelep üzemel, ebből 8 szivattyútelepen I. fokú, 22 szivattyútelepen II. fokú belvízvédelmi készültség (éjjel-nappali üzem) van érvényben. A szivattyúk a tegnapi napon összesen mintegy 4 millió m3 vizet emeltek át. Az elöntött terület nagysága Csongrád megyében 25.800 ha

Árvízi helyzetkép

Az ATIVIZIG működési területén Szentes-Öcsöd árvízvédelmi szakaszon, Öcsöd-Kunszentmárton térségében a Hármas-Körös áradó tendenciájára tekintettel II. fokú árvízvédelmi készültség lépett életbe, illetve a folyó alsóbb szakaszán I. fokú árvízvédelmi készültség került elrendelésre.

I. fokú árvízvédelmi készültséget rendelt el az ATI-VIZIG a Tisza folyó mindszenti mértékadó vízmércéjére, a Csongrád-Szentes-Csanytelek-Mindszent-Mártély-Baks-Dóc-Sándorfalva településeket érintő folyószakaszon.

A megye területén 12 órát meghaladó szolgálat kiesés okozó esemény nem történt.

Forrás: Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Egészség

Még érdemes beadatni az influenza elleni védőoltást

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A járvány kezdetéig biztosan van elegendő idő a védettség kialakulásához.

Tovább olvasom

Illegális bevándorlás

A hétvége sem akadály: újabb 35 határsértőt fogtak Szegeden és Röszkén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A migránsok szír, afgán, koszovói, iraki és palesztin állampolgárnak vallották magukat.

Tovább olvasom

Hírzóna

Félmillió forint értékben lopott parfümöket egy idős külföldi férfi Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Társa ellen körözést adtak ki.

Tovább olvasom

Aktuál