Bulvár

Börtönben várják a vádemelést a kerékpáros rablók

Börtönben várják a vádemelést a kerékpáros rablók

2013. április 15., hétfő
Börtönben várják a vádemelést a kerékpáros rablók

22 bűncselekmény – köztük rablások, betörések és lopások – miatt javasol vádemelést a Makói Rendőrkapitányság az ügyészségnek összesen hat gyanúsított ellen, akik közül hárman előzetes letartóztatásban vannak.

Négy nőt támadtak meg tavaly augusztusban Makón, két sértett nyakából a nyakláncot tépték ki, míg két esetben a táskát rabolták el. A makói nyomozók megállapították, hogy a bűncselekményekkel egy helyi fiatalkorú fiú gyanúsítható, akit három alkalommal társa is segített. Módszerük az volt, hogy kerékpárral a kiszemelt áldozatukhoz mentek, majd a hátul ülő fiatalkorú fiú letépte a nyakláncot, vagy kitépte a sértett kezéből a táskáját. Az egyik megtámadott nő olyan szerencsétlenül esett el, hogy nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülései keletkeztek. Az előzetes letartóztatásba helyezett fiatalt és 27 éves makói társát a nyomozók további bűncselekményekkel, így kerékpárlopásokkal, betörésekkel, autófeltöréssel és más vagyoni elleni bűncselekményekkel is meggyanúsították. Ugyancsak előzetes letartóztatásban várja a vádemelést egy másik fiatalkorú is, aki tavaly szeptemberben egy áruházba tört be, ahonnan egymillió forint értékben vitt el árut. A makói nyomozók további lakás, presszó és óvoda betörésekkel is összefüggésbe hozták, amelyeket társaival együtt követett el. Az összesen 22 bűncselekmény felgöngyölítése során végül hat embert hallgattak ki gyanúsítottként a rendőrök, hárman vannak előzetes letartóztatásban. A Makói Rendőrkapitányság a több száz oldalas nyomozás iratait vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészégnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.