Írjon nekünk

Közélet

Bérleteseinek kedvez a vadaspark szombaton

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Vadaspark-NAV_MJ-006Törzslátogatóinak kedvezne a Szegedi Vadaspark “Bérletesek napja” című rendezvényével április 27-én. A visszatérő vendégek szombaton bepillantást nyerhetnek az állatok gondozásának mindennapjaiba és játékos feladatokon is részt vehetnek. Portálunk élőben jelentkezik majd a helyszínről!

Hagyományteremtő célzattal indítja el “Bérletesek napja” című rendezvényét a Szegedi Vadaspark április 27-én. Szombaton a park visszatérő látogatói bepillantást nyerhetnek az állatok gondozásának hétköznapjaiba, megnyílnak előttük olyan kapuk, melyek a hétköznapi látogatók számára zárva maradnak, sőt a nagyközönség által rejtve maradt állatokat is megcsodálhatnak. Emellett színes programokkal, játékokkal is várják a látogatókat egész nap.

Aki még nem rendelkezik bérlettel, de kedvet kapott gyakrabban visszalátogatni, április 27-én 10%-os kedvezménnyel válthatja azt meg a park helyszínén.

Az esemény kiemelt médiatámogatója a SZEGEDma.hu hírportál: munkatársunk a bérletesekkel együtt járja be a vadaspark minden zegzugát, élő bejelentkezésekkel tudósít a helyszínről!

Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv

Közélet

Negyven éve történt: egy magyar a Kármán-vonalon túli világban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Negyven éve lőtték fel a Szojuz 36 fedélzetén Farkas Bertalant a világűrbe. Várkonyi Balázs írása.

Tovább olvasom

Hírzóna

Eldobott gumikesztyűk és maszkok szennyezik a Földközi-tengert

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egyre több ember ellen emelnek panaszt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Ezért utálta meg örökre a fél ország Gyurcsány Ferencet

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A politikus épp 14 éve borította a bilit híres őszödi beszédével.

Tovább olvasom

Aktuál