Írjon nekünk

Közélet

A város mostohája a tápai komp (FRISSÍTVE) + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Jaksa Sándor, a Sadarkomp Kft. ügyvezetője 13 éve üzemelteti a tápai kompot. Vállalkozása évről-évre nehezebb helyzetbe kerül, mert az utasok fogynak, a költségek emelkednek, a város pedig nem vesz tudomást arról, hogy kompenzálni kellene a kiadásokat, holott a komp vagy a rév üzemeltetése ugyanúgy városi feladat, mint a villamos vagy a trolibusz, magyarán, ez is közösségi közlekedésnek számít.

Annak ellenére, hogy a vízügyi törvény szerint a komp működtetése, fejlesztése városi feladat, egyre kisebb támogatással valósul meg. A jelenlegi szerződést, amely 5 évre szólt, Jaksa 2007-ben kötötte meg a várossal. Az tavaly december végén lejárt, de ugyanolyan kondíciókkal újra meg kellett kötni, mert ha az üzemeltető nem írta volna alá, akkor a megnyert állami támogatást nem fizette volna ki a város. Az üzemeltető sajtótájékoztatón számolt be ellehetetlenülésének körülményeiről.

A megnövekedett költségeket nem vették figyelembe

Az elmúlt év során a város ellenőrizve a komp forgalmát, és bevételeit megállapította, 5,6 millió forint a vállalkozás likviditási hiánya, ennek ellenére nem emelték a támogatást. 2007-ben még 20 százalékos volt az áfa, korábban pedig évenkénti emeléseknél mindig az inflációs ráta volt a mértékadó. A szerződés 5 évvel ezelőtti aláírásakor Solymos alpolgármester úr megjósolta, mennyi lesz az infláció 5 évre előre, holott Jaksa szerint ezt egyedül Putyin teheti meg, hiszen az ő kezében van a gázcsap. Ennek ellenére kőbe lett vésve, hogy 1, 2, meg 3 százalékos infláció lesz, de a városvezetés ezt sem kompenzálta.

Jaksa állítása szerint ez legalább 1,9 millió forintos bevételkiesést jelentett a vállalkozás számára, nem beszélve a megnövekedett áfáról. A viteldíjak is jócskán alulmaradtak, amikor Jaksa megvette a kompot, egy személyt 50 forintért szállítottak a túloldalra, most 100-ért. Akkor a buszjegy 80 forint volt, most meg 400. „Egy személygépkocsi átszállításáért kapunk 390 forintot, hol vannak itt az árarányok” – kérdezi az üzemeltető.
Az üzemanyag árak is az egekbe szöktek, miközben a kft. havi támogatása 1 millió 430 ezer forint. Jaksa úr levezeti a számítást: ebből az összegből, ha befizetik az áfát, marad durván 1 millió 70 ezer forint. Ehhez hozzájön a havi bevétel, ami fedezi a bért meg a járulékokat, de már az üzemanyagra, a munkaruhára, az egyéb felszerelésre nem jut. Az állami támogatást az önkormányzatok pályázhatják meg, a 30 százalékos önerőt az önkormányzatnak kellene biztosítania. A polgármester úr minden évben elmondja, az önrész rendelkezésre áll, ezzel szemben azt a támogatásból vonják le, ami csökkenti a ráfordított összeget, állítja az üzemeltető. Így gyakorlatilag nullán vannak.

Az eddigi kérelem süket fülekre talált

A szerződést nem lehet felmondani, mert ha megnyerik a pályázatot, akkor 5 évig kötelesek szolgáltatni. „A város azt akarja bebizonyítani, hogy mi vagyunk a tehetetlenek. Nem meri kimondani, hogy ők nem akarják a kompot működtetni, mert választások előtt vagyunk, ezzel értékes szavazatokat vesztenének. Inkább rám akarják verni, hogy én vagyok alkalmatlan” – állítja Jaksa.

A decemberi közgyűlés után kiírták a pályázatot, amit az üzemeltető nem ért, mert az eszközök az ő tulajdonában vannak. Eltelt az idő, március 22-én jelent meg a pályázati kiírás, és majd valamikor július 13-án írják alá a szerződés. Addig a régi támogatási összeggel kellene működnie a vállalkozásnak, de nem fog tudni, állítja az ügyvezető, ugyanis már nem jár a munkahelymegőrző támogatás a munkaügyi központtól.

„Hogyan lesz tovább, nem tudjuk” – jegyzi meg keserűen Jaksa úr. A központi költségvetésben 190 millió félre van téve a kompok támogatására. Csak az kellene, hogy a város beadja a kérelmet, erre a vállalkozó ugyanis nem jogosult. „Eddigi kérelmünk süket fülekre talált, nem akarják, hogy ez a komp működjön” – állítja a kft. ügyvetője.

Jaksa a nyilvánosság segítségét kéri: „Mentsük meg a Tápai Kompot! Nem magunkért kérjük, kérem, hanem azokért, akiket szolgál! Ha már Szeged nagyságos urainak nem kell, ha már nekik nem számít, csak a pénz, amit rá kellene költeni, kérjük a Kormányt, hogy Mohács és Dunaszekcső példájához hasonlóan mentsenek meg minket! Ne legyünk kiszolgáltatva Szeged jelenlegi vezetése kénye- kedvének, egy érzéketlen polgármester kiszámíthatatlan szeszélyének!”

Juhász: a tápéi komp üzemeltetése nélkülözhetetlen

Megkerestük Juhász Gyula tápéi képviselőt is, aki elmondta, a tápéi komp üzemeltetésével kapcsolatban egyetért az üzemeltetővel abban, hogy a tápéi komp fenntartása nem nélkülözhető és nem pótolható. Való igaz, hogy sem a városrészben élők, sem a Szeged – Maroslele útvonalon rendszeresen közlekedők számára nincs jobb, vagy olcsóbb alternatíva Tápé és a réti oldal közötti kapcsolat fenntartásra.

Éppen ezért tett a képviselő módosító javaslatot a 2012. december 1-i közgyűlésen a Városüzemeltetési Iroda előterjesztéséhez, amiben javasolta, hogy Szeged városa közszolgáltatási pályázatot írjon ki a 2013 január 1. után időszakra a kompszolgáltatás fenntartására.

A szakiroda egy olyan életképtelen javaslatot tett akkor, ami gyakorlatilag egyenértékű volt a kompszolgáltatás azonnali megszüntetésével, állítja Juhász. Ha decemberben a Közgyűlés a szakiroda eredeti javaslatát fogadta volna el, akkor már négy hónapja nem járna a komp Tápén. Ezt képviselőként nem hagyhatta.

„Szerencsére a közgyűlés az én javaslatomat támogatta, így most van miről beszélnünk, beszélhetünk a komp jövőjéről egyáltalán” – hangsúlyozza a képviselő. Megfelel a valóságnak az is, hogy a tavalyi igényfelmérés megerősítette a kompszolgáltatás fenntartásának szükségességét.

Az valóban nehezen magyarázható, és nem is érthető, érvel Juhász, hogy a még decemberben meghozott döntéstől és a pályázati kiírás szövegének tavalyi elfogadásától számítva miért kellett négy hónapnak eltelnie ahhoz, hogy a pályázatot a város kiírja. A Közgyűlés február 22-én elfogadta a költségvetést, így elvileg, egy jó előkészítés eredményeként akár február végén, március legelején is megjelenhetett volna a kiírás.

Szerinte az is megfelel a tényeknek, hogy a még 2008-ban szerződésbe foglalt üzemeltetési feltételek és támogatás már régen nem felelnek meg a megváltozott előírásoknak, és nem fedezik a komp fenntarthatóságát.

A komp fennmaradásának esélyeit természetesen nagyban javítaná, ha a finanszírozás kevésbé függne Szeged város költségvetési helyzetétől, és Mohács illetve Dunaszekcső mintájára az állam is beszállna az egyébként állami közút közlekedését biztosító tápéi komp működésének támogatásába. És persze az is szerencsés lenne, véli a képviselő, ha az itt élők érdekei kevésbé függnének a helyi politikai döntéshozók szeszélyeitől, illetve szubjektív érzéseitől, érzelmi állapotától a komp üzemeltetésével kapcsolatban.

Solymos László alpolgármester reakciója

Solymos László alpolgármester az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünk részére a tápéi komp ügyével kapcsolatban.

A szegedi önkormányzat 2000. óta nyújt támogatást a Sadar Komp Kft. részére a kompközlekedés ellátására. Az azóta eltelt 13 évben jelentősen csökkent a komp forgalma, az M43-as autópálya és a Móra Ferenc híd átadásával töredékére esett vissza a kompot használók száma és a Kft. árbevétele is. Egy-egy napon általában 30-40 ember veszi igénybe – de előfordult olyan is, hogy mindösszesen 16 utast szállított egy nap – a havi bevétele pedig
átlagosan 130-150 ezer forint.

Az önkormányzat 2012-ben pénzügyi vizsgálatot végzett a cégnél, amely megállapította, hogy a komp közlekedtetéséhez szükséges bér és üzemanyagköltséget fedezi az önkormányzati támogatás, ám a tervezett gazdálkodás hiánya miatt megkérdőjeleződik a cég működőképességének a fenntartása. Ezt támasztja alá, hogy 2012-ben Jaksa Sándor tulajdonos/ügyvezető 3 millió forint tagi kölcsönt fizetett vissza a saját maga részére és ezzel párhuzamosan a saját havi fizetését is 30 %-kal – 300 ezer forintra – megemelte.

Az önkormányzat az idei költségvetésében is biztosít 17 millió forint támogatást a kompközlekedésre.

Szeged, 2013. április 04.
Dr. Solymos László
alpolgármester

Közélet

Tolvajok miatt szegényesebb a szegedi karácsonyfa: lopták a díszeket

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Két és fél méterig elérik a díszeket, addig a szintig lerángatják, ellopják, ami fénylik.

Tovább olvasom

Közélet

Háromszáz kisgyerek futott együtt a Mikulással Maroslelén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Már több éves hagyománya van Maroslelén a Mikulás-napi futásnak – számolt be a Rádió 7.

Tovább olvasom

Közélet

Áder János: Sorsdöntő évek előtt állunk

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az államfő szerint a kihívásokra okos és fenntartható válaszokat kell találni.

Tovább olvasom

Aktuál