Írjon nekünk

Bulvár

Szegedi nyugdíjasokat szépítettek meg a Móra-iskolások + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Mozgalmas és vidám önkéntes akciónak adott otthont nemrégiben a Kálvária téren található Móravárosi Közösségi Ház földszinti nagyterme.

Az intergenerációs miniprojektet a Talentum Alapítvány gondozásában, fiatalok szervezésében, az Európai Unió „Fiatalok Lendületben Program” keretén belül valósították meg. A SZISZSZI Szeged-Móravárosi Tagintézményének kozmetikus és fodrász tanulói megszépítettek vállalkozó kedvűeket a szegedi nyugdíjas klubok tagjai, valamint a Kálvária téri ESZI Idősek Otthona lakói közül. A csinosodni vágyó hölgyekkel, a lelkes diákokkal, a tanárokkal és a szervezőkkel együtt összesen negyvenen vettek részt az eseményen.

A program első részében játékos formában a résztvevők bemutatkoztak egymásnak. Ezután kiscsoportokba rendeződve különböző témákról beszélgettek, mindkét generáció szemszögéből vizsgálódva. Így derült fény arra, kiből mi hozza elő legkönnyebben a házisárkányt, mitől igazi férfi egy férfi, mennyire tudja a táncparkett közepére képzelni magát egy ma már idősebb éveiben járó hölgy David Guetta vagy éppen Shakira slágereire ropva, vagy a fiatal generáció tagjainak bejönne-e egy Máté Péter-dallal kísért mézeskalács szív Bálint-napon.

És a java csak ezután következett: felkerültek a sminkek, minden rakoncátlan fürt a helyére került, töredezett hajvégnek pedig nyoma sem maradt. Nem csoda, hogy ezek után az idősotthon lakói nem hazafelé, hanem a belváros felé tartottak, hogy egy jó nagyot sétálva mindenkinek megmutassák, hogy „nem csak a húszéveseké a világ”. A fiatalok is elégedetten távoztak, hiszen részvételük nélkül aznap nem lett volna annyi hálás mosoly Szeged idősebb generációjának arcán.

Aki szívesen hallana többet az önkéntesség fogalmáról, vagy éppen konkrétumok érdekelnék a köz érdekében történő, hasznos tevékenység lehetőségeiről, esetleg célzottan a Fiatalok Lendületben Programról szeretne informálódni, keresse bátran a szegedi Talentum Alapítványt, a Kálvária tér 20. alatt található irodájában! És ha kedve tartja: csatlakozzon az önkéntesek népes csapatához!

Kommentek

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle. Kommentek

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál