Gazdaság

Számlának tűnő ajánlatok miatt bírságolt a GVH

Számlának tűnő ajánlatok miatt bírságolt a GVH

2013. március 26., kedd
Számlának tűnő ajánlatok miatt bírságolt a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több olyan vállalkozást is megbírságolt, amely számlákra megtévesztően hasonlító dokumentumokat küldött meg cégeknek szóló szolgáltatási ajánlatában, illetve reklámjaiban - közölte a GVH kedden.

A GVH szerint ezek alkalmasak voltak a megtévesztésre, a címzettek ugyanis azt gondolhatták, hogy egy számukra már teljesített szolgáltatás ellenértékét kell megfizetniük. A vállalkozások nem álltak szerződéses jogviszonyban a címzettekkel, akik azonban a számlának tűnő dokumentum kiegyenlítésével megrendelték a szolgáltatást, ami többnyire adatbázisban, telefonkönyvben való szerepeltetésre vonatkozott. A hivatal megállapította, hogy a vállalkozások nem hívták fel megfelelő módon a figyelmet arra, hogy a megküldött dokumentumok célja valójában szerződéskötés kezdeményezése, és azt sem tették egyértelművé, hogy a kiküldött számla valójában nem számla, hanem egy ajánlat, így az azon szereplő összeget nem kell kiegyenlíteni. A GVH a Telefonkönyv Magyarország Kft.-t 1,49 millió forintra, a T&CS 2002 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t 1 millió forintra, az Üzleti Szaknévsor Reklám-szolgáltató Kft.-t szintén 1 millió forintra, a Szakmai Névsor Szolgáltató Kft.-t pedig 320 ezer forintra bírságolta. A hivatal megjegyezte, hogy a vállalkozások figyelembe vehető árbevételének mértéke az esetek többségében jogi akadályát képezte magasabb mértékű bírságok kiszabásának.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.