Magyar Gripenek védik a szlovén légteret

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hamarosan, várhatóan két hónapon belül a Magyar Honvédség Gripenjei is védik Szlovénia légterét. Az erről szóló megállapodást Hende Csaba honvédelmi miniszter és szlovén kollégája, Ales Hojs pénteken véglegesítette a szlovéniai Lendván.

A tárcavezető szlovéniai látogatása során kollégájával részt vett a muravidéki magyarság március 15-i ünnepségén is.

Hende Csaba az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta, hogy a Magyar Honvédség szlovén légtérvédelmi szerepvállalásáról szóló megállapodást többéves előkészítő munka előzte meg. Az egyezmény értelmében a Magyar Honvédség a NATO integrált légvédelmi rendszerének keretében negyedik generációs Gripen harci repülőivel, az azokat vezető magyar pilótákkal a közeljövőben bekapcsolódik Szlovénia légterének védelmébe.

A végleges megállapodás aláírására a két ország kormányának kell felhatalmazást adnia. Szlovéniában jelenleg kormányváltás zajlik, ezért ott a parlamenti ratifikációra tovább kell várni – mondta Hende Csaba. Szerinte két hónapon belül, várhatóan májusban aláírhatják a végleges egyezményt, méghozzá valószínűleg a Gripenek bázisán, Kecskeméten.

Azt követően már másnap megkezdődhet a magyar légtérvédelmi tevékenység. Annak keretében, a szomszédos ország légvédelmi parancsnokságának utasítására, adott esetben a Kecskemétről felszálló magyar Gripenek látják el a Szlovénia légterébe behatoló légi járművek miatt szükséges védelmi tevékenységet, amely akár a légi járművek lelövéséig is terjedhet – mondta a miniszter.

Hende Csaba elmondta, hogy Szlovénia nem tart fenn harci repülőket. Márpedig korunkban az egyik legnagyobb fenyegetés a nemzetközi terrorizmus, amelynek a civil légi járművek eltérítése és fegyverként való felhasználása is eszköze lehet. Szlovéniának szüksége van a légvédelmi támogatásra, és ehhez hamarosan Magyarország is hozzájárul – mondta a miniszter.

Előző sztori

Egyre többen kelnek útra belföldön

Következő sztori

Megjavították a felsővezetéket a békéscsabai állomáson (FRISSÍTVE)