Két spanyol játékossal erősíti meg keretét a következő szezonra a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. A világbajnok és BL-győztes jobbszélső, Garcia Parrondo és a több európai élklub által is csábított irányító, Niko Mindegia egyaránt 3 évre szerződött a kétszeres magyar bajnokhoz.
Az 51 éves klub történetének első spanyol játékosaival kötött szerződést a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. A jobbszélső Garcia Parrondo és az irányító Niko Mindegia hivatalosan is aláírta a szerződését. A Pick Kézilabda Zrt. vezérigazgatója, Mezei Richárd örömmel jelentette be a két játékos szerződtetését.
“Eddig szerződéshosszabbításról tudtunk beszámolni, illetve arról, hogy az új idényben Juan Carlos Pastor személyében új mestere lesz a csapatunknak, most viszont két új játékos érkezéséről tudunk hírt adni. Parrondót nem kell bemutatni a kézilabda szerelmeseinek, remek játékos, sok-sok sikert ért el a spanyol válogatottal, illetve klubszinten is. Nem mellékes, hogy Pastor edző keze alatt is dolgozott, így jól ismeri a hispán szakembert. Elizga Niko Mindegiát mindenki a jövő nagy ígéretének tartja, komoly kérői voltak, mégis minket választott. A Pick Szeged neve Európában jól cseng, a stabilitás, a klub törekvései pedig vonzók a külföldi játékosok számára. Pastor mesterrel közösen döntöttünk arról, hogy szerződtessük a két játékost” – közölte a Pick honlapján az egykori világklasszis beállós.
A szegedi klub honlapjának összeállítása szerint Roberto Garcia Parrondo 1980. december 12-én született Madridban, 186 centiméter magas, 86 kilogramm. Parrondo a CBM Getafe csapatában kezdett el kézilabdázni, majd 1998-1999-es szezonban már a Valladolidban szerepelt, és 2003-ig erősítette a csapatot. Ekkor a Leon gárdájába igazolt, s ekkor mutatkozott be a Bajnokok Ligájában is az első szezonjában 28 gólt szerzett. A 2004-2005-ös szezonban KEK-győztes lett csapatával, majd három év után visszatért Valladolidba, és 2006-ban pályára lépett Szegeden, 4 gólt szerezve a 25–25-re végződő BL-derbin. 2007 őszén az akkori spanyol topcsapatba, a Ciudad Realhoz igazolt, és egyből megnyerte velük a Szuperkupát. 2008-ban a BL-döntőben az első meccsen otthon 29–27-re kikaptak a Kieltől, majd idegenben 31–25-re nyertek (1-1 gól mindkét meccsen a teljesítménye), és elhódították a BL-serleget. Egy év múlva újra Európa trónjára ülhetett a gárda, ekkor szintén a német Kiel felett diadalmaskodtak. A 2009-2010-es szezonban harmadik lett a Ciudad, majd 2010-2011-ben a második hely jutott Parrondóéknak. 2011-2012-ben már Atletico Madrid néven szerepelt a csapata, a spanyol fővárosba költözött, és ezüstéremmel kezdte az első szezonját. Idén a legjobb nyolc közé jutott a 2012-2013-as szezonban, és a Barcelonával csatáznak a négy közé jutásért vérbeli hispán rangadón. Parrondo eddig 290 gólt szerzett a Bajnokok Ligájában, a mostani szezonban 27-szer volt eredményes. A bajnokságban a második helyen álló Madridban 17 meccsen 45 gólt jegyzett. A spanyol válogatottal 2005-ben világbajnok lett, a szövetségi kapitány a Pick Szeged új edzője, Juan Carlos Pastor volt. Háromszoros spanyol bajnok (2007-2008, 2008-2009, 2009-2010), a Király Kupát kétszer, a spanyol kupát szintén kétszer hódította el, emellett még kétszeres spanyol szuperkupa-győztes. 2011-ben Európa-bajnoki bronzérmes lett a hispán válogatottal.
Az ifjú titán, Elizga Niko Mindegia 1988. július 19-én született. A Portland San Antonióban kezdett el játszani, és egy meccsen a 2005-2006-os szezonban már pályára lépett a BL-ben. 2008-2009-ben 8 gól a mérlege a Bajnokok Ligájában. 2009-2010-ben új néven, Reyno de Navarra San Antonio szerepelt a csapata, a KEK-ben álltak rajthoz, ahol az elődöntőig jutottak – Mindegia 18 gólt szerzett. Egy év múlva ismét a négy közé kerültek a KEK-ben, ahol a francia Tremblay verte ki őket, ebben az idényben 16-szor volt eredményes az ifjú tehetség. Jelenleg a La Rioja együttesében szerepel, amely 34 pontjával a negyedik helyen áll a spanyol bajnokságban – ahol jelenleg első a Barcelona 46 ponttal, második az Atletico 41 egységgel -, és versenyben van a harmadik helyért a 35 kerditet szerzett Leónnal szemben. Mindegianak eddig 83 gól a termése, és ezt 21 meccsen szerezte az Asobal Ligában. Az idei szezonban vezeti csapata házi góllistáját.