Gazdaság

Hatékonyságnövelő intézkedéseket jelentett be az MNB új vezetése

Hatékonyságnövelő intézkedéseket jelentett be az MNB új vezetése

2013. március 10., vasárnap
Hatékonyságnövelő intézkedéseket jelentett be az MNB új vezetése

Hatékonyságnövelő intézkedéseket jelentett be a Magyar Nemzeti Bank új vezetése, így 25 százalékkal csökken az eddig 1 milliárd forintos bónuszalap, továbbá két év alatt 20 százalékkal csökkennek a jegybank üzemeltetési költségei.

A jegybank csütörtöki közleménye szerint a jövőben öt ügyvezető igazgató alá szervezik a feladatokat:

Palotai Dániel

a monetáris politika megvalósításáért,

Nagy Márton

a pénzügyi stabilitásért és a hitelösztönzésért,

Sándor György

az intézmény működéséhez kapcsolódó feladatokért,

Csizmadia Norbert

a költségvetési koordinációért,

Nagy Róza

főigazgató pedig az MNB jogszerű és hatékony működésért felel majd. Így - az MNB korábbi szervezeti struktúrájával összevetve - Nagy Márton és Sándor György maradhat a korábbinak megfelelő munkakörében. Csizmadia Norbert korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium tervezéskoordinációért felelős államtitkára, Nagy Róza pedig az NGM közigazgatási államtitkára volt. A főigazgatói funkciót az MNB alapító okiratának legutóbbi módosítása során hozták létre. Akkor Matolcsy György jelenlegi elnök még nemzetgazdasági miniszterként, azaz a tulajdonos állam képviselőjeként határozott egyes, a munkáltatói jogköröket érintő módosításokról. Ezt a jegybank közleményében azzal magyarázta, hogy az MNB "új elnöke nem ért egyet elődjével, aki a jegybankban egyszemélyi irányítási rendszert vezetett be". Az ügyvezető igazgatói pozíció létrehozás is hozzájárul az igazgatóság korábbi szerepének helyreállításához - fogalmaz az MNB közleménye. A jegybank egyben jelezte: "a közelmúltban az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által az MNB-ben feltárt törvénysértések kivizsgálása érdekében a jegybank új vezetése első munkanapján kezdeményezte a működési terület azonnali és átfogó ellenőrzését".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.