Közélet

Elhunyt Cipő, a Republic frontembere + VIDEÓK

Elhunyt Cipő, a Republic frontembere + VIDEÓK

2013. március 11., hétfő
Elhunyt Cipő, a Republic frontembere + VIDEÓK

Meghalt Cipő - Bódi László -, a Republic énekese. Az együttes szívbetegségben szenvedő alapítója, dalszerzője hétfő hajnalban, 47 éves korában hunyt el - erősítette meg Boros Csaba, a zenekar vezetője.

A népszerű énekes több mint három héten át feküdt kómában, miután február közepén egy roham után kórházba került. Temetéséről később intézkednek. "Cipő egy furcsa magasba költözött" - fogalmazott

Abella Miklós

, a Republic menedzsere az MTI-nek, utalva a Cipő által írt Furcsa magasban című dalra. Mint mondta, a szomorú tényekhez egyelőre nem kívánnak semmit hozzátenni, ugyanakkor hamarosan közleményt fognak kiadni. A Republic egyik felfedezője Nagy Feró volt: az akkor ismeretlen Cipőék 1990 nyarán lehetőséget kaptak arra, hogy a Beatrice előtt fellépjenek. "A Republic akkor egy teljesen új formáció volt, néhány hónappal korábban alakult, és az akkori menedzserünk szólt, hogy fellépnének a koncertünkön mint előzenekar. Mindig is szerettem segíteni a fiatal bandákat, erről szólt annak idején a Garázs című rádióműsorom is. Pontosan nem emlékszem, de Nyíregyházán vagy Debrecenben játszott először velünk a Republic, és amikor megnéztem őket, rögtön azt gondoltam, hogy nagyon jópofa, amit csinálnak" - idézte fel Nagy Feró az MTI-nek. Kitért arra, hogy a Republic által képviselt világ bizonyos tekintetben folytatása volt a punkos ős-Bikini fanyar, cinikus, szókimondó szövegeinek, szokatlan zenéjének. "Cipő egyszerűen, de fülbemászóan tudta megfogalmazni gondolatait, ami könnyen befészkelte magát az emberek szívébe. Egyfajta világmegváltási szándékot is mindig kiéreztem nagyon jól megfogalmazott szövegeiből". Nagy Feró elmondta, hogy általában évente egyszer találkoztak, Cipő telefonon felhívta, és utána leültek egy nagyot beszélgetni. "Egyeztettük filozófiánkat, az élet nagy dolgait, és bár gondolkodásban ő baloldali volt, én pedig nem, nem vitatkoztunk, hanem egyetértettünk abban, hogy ez a világ így nem működik körülöttünk" - jegyezte meg az énekes. Azt mondta, soha nem volt szó arról, hogy közösen írnak dalt, de ezt ma már sajnálja. A pop és a rock határán működő Republic dallamos zenéje, könnyen értelmezhető, ám szókimondó szövegei az első lemez megjelenése, 1990 óta markánsan jelen voltak a magyar könnyűzenében. Legismertebb dalaik: Neked könnyű lehet, Repül a bálna, Ha itt lennél velem, A 67-es út, Kék és Narancssárga vagy Szállj el kismadár. A Republic számos szakmai díjat kapott, minden lemeze - legutóbb a tavaly kiadott Bólints Tibi! - magas példányszámban kelt el. Cipő zenét írt mások mellett

Koncz Zsuzsának

és

Halász Juditnak

, mindkettejük legutóbbi stúdióalbumán is volt Cipő-szerzemény. Koncz Zsuzsa 37 című anyaga (ami 2010-ben jelent meg) például az általa írt Üzenet az égből című dallal indul, Halász Judit Apa figyel rám című lemezére (2011) pedig

Tóth Kriszta

és

Szabó T. Anna

egy-egy versét zenésítette meg. http://www.youtube.com/watch?v=ZMrVd_YksAY

Korábban írtuk:

Hétfőn a reggeli órákban az alábbi kép került ki a Republic zenekar hivatalos Facebook-oldalára. Bódi László (Cipő) halálhírét más forrás még nem erősítette meg. Bódi László: 1965. május 3 - 2013. március 11. - az alábbi feliratú fotót tette közzé a Republic zenekar

Facebook-oldalán.

A három hete kómában lévő zenész állapotáról naponta új hírek kaptak szárnyra, halálhírét azonban ezidáig egy sajtó sem erősítette meg. A zenekar vasárnap egy bulvárlapban a frontember állapotával kapcsolatos méltatlan híresztelések miatt a pletykalapokat kritizálta. Közleménye végén azt írta: barátunk, zenésztársunk állapotában jelen tudásunk szerint semmiféle orvosilag is megalapozott változás nem következett be - ilyet felelősséggel csak a hétfőn esedékes heti konzílium mondhat ki. Ezért minden felröppentett híresztelést érdemes a maga helyi értékén kezelni - olvasható a zenekar közleménye a Vasárnapi Ászban. http://www.youtube.com/watch?v=Fhea3JoB0E4

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.