Írjon nekünk

Egészség

A koraszülöttmentést segítik a Marson + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

A húszezer gyermekéletet megmentett Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány munkatársai a Mars téri piacon tájékoztatták a szegedieket személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlási módjáról. Az alapítványnak húszmillió forintot kell összegyűjtenie zavartalan működéséhez.

„Nagyon hálásak vagyunk a piacvezetésnek ezért a lehetőségért. Az adományozó kedv is fantasztikus, úgy látjuk, a társadalom nagyon pozitívan áll a munkánkhoz” – nyilatkozta portálunknak Pintér Sándor. A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány kuratóriumi elnökétől megtudtuk, már ismertek a számok, hogy mennyit kapnak idén az állami költségvetésből. Számításaik szerint 20 millió forintot kell összegyűjteniük adományokból ahhoz, hogy egy gyerek sem maradjon mentés nélkül. „Egy készen kitöltött 1%-os papírt adunk mindenkinek, aki megáll a mentőautó mellett, s reméljük, minél többen ajánlják fel adójuk 1%-át alapítványunknak” – tette hozzá. Az elmúlt évben tízmillió forintot tudtak felajánlásokból összegyűjteni, de a működésük biztosításához így is kölcsönt kellett felvenniük.


A Szegedi Vásár és Piac Kft. dolgozóinak ötlete volt, hogy az alapítvány munkáját segítsék ezzel a különleges akcióval húsvét előtt. Erdei Péter ügyvezető elmondta, minden jó ügy mellé igyekeznek odaállni, s nagy örömmel látja, hogy milyen sokan érdeklődnek az iránt, hogy miként segíthetnék az alapítvány munkáját. A piac is hozzájárult az akcióhoz, minden adományozónak egy-egy almát ajándékoztak. Csécsei Zsolttól megtudtuk, olykor elfelejti felajánlani adójának 1%-át, de ígérte, idén mindenképp megteszi. Tóth Ferencné több tucat papírt vittel, mint elmondta, kollégáinak viszi be a munkahelyére. „Tavaly is a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványnak adtuk adónk 1%-át a férjemmel, és idén is így teszünk. Igaz, gyönyörű, egészséges unokám van, de mindig izgulok a picinyekért, számomra ők a legfontosabbak” – fogalmazott.


Sütő Zsanett, a Vodafone Főállású Angyala elmondta, Európán belül hazánkban a legmagasabb a koraszülések száma, körülbelül minden kilencedik gyermek koraszülött. „Négy testvérem van, közülük ketten koraszülöttek voltak, vagyis testközelből érzékeltem, hogy mennyire fontos, hogy a mentő a kellő pillanatban érkezzen. Az újságban olvastam az alapítványról, anyagi gondjaikról, s úgy gondoltam az angyalpályázattal lehet ezen segíteni. Örülök, hogy egy évig azon dolgozhatom, hogy adományt gyűjtsünk” – fogalmazott Sütő Zsanett. A Vodafone Főállású Angyala hangsúlyozta, sokan nem rendelkeznek az adójuk 1%-áról, ezen is szeretnének változtatni, hiszen alapítványok léte múlik ezen. „Nagyon jó látni, hogy folyamatosan jönnek az emberek, és akarnak segíteni, pénzt is adnak. Van, aki ötven forintot ad, az is sokat számít, van, aki több ezer forintot” – tette hozzá.

A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány eddig több mint húszezer gyermek életét mentette meg. A NAV adatai szerint a 2011-es adóévben 6164 fő rendelkezett adója 1%-áról a szolgálat javára. A cél az, hogy ez a szám idén megduplázódjon, fontos, hogy az emberek éljenek a felajánlás lehetőségével.


A Szegedi Vásár és Piac Kft. vezetősége is úgy döntött, hogy a kezdeményezés mellé áll. Március 30-án, szombaton 7 órától rendelkezésre bocsájtották a Mars téri piacon a nagycsarnok előtti területet.

Kommentek

Egészség

Hamarabb ismerik fel az Alzheimer-kórt Szegeden, mint máshol

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

A városban már elérhető az a vizsgálat, amely a korábbiaknál jóval nagyobb biztonsággal mutatja ki az Alzheimer-kórt, már egészen korán.

Tovább olvasom

Egészség

Pelenkázókkal szereltek fel férfi illemhelyeket 

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Öt budapesti helyszínen.

Tovább olvasom

Egészség

Felére csökken az üdítők cukortartalma Magyarországon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A hazai üdítőital-gyártók — a magyarországi élelmiszergyártó ágazatok közül elsőként — cukorcsökkentési vállalásokat tettek. A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség ma bejelentett önkéntes vállalása szerint az alkoholmentes italok átlagos cukor- és kalóriatartalma 2020. év végéig 50 százalékkal lesz kisebb a 2010-es értéknél. Kommentek

Tovább olvasom

Aktuál