Versenytánc: kétszeres magyar bajnok a szentesi páros

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Világjátékok-résztvevő László Csaba és Páli Viktória megvédte címét a standardtáncok magyar bajnokságán. A szentesi Szilver TSE párosa így továbbra is jó formában készül a július 25-én kezdődő Világjátékokra, amelyet a kolumbiai Caliban rendeznek meg.

A nem olimpiai sportágak sajtószolgálatának vasárnapi tájékoztatása szerint az ob-n az ugyancsak a szentesi klub kötelékébe tartozó Szepesi József és Farkas Bettina szerezte meg az ezüstérmet, míg a szintén szilveres Hegyes Bertalan János és Kis Violetta lett a bronzérmes.

László Csaba 2011 óta versenyez Páli Viktóriával. A páros a magyar bajnoki címeken túl többször állt dobogón rangos nemzetközi versenyeken is. Eddigi legnagyobb sikerük a hongkongi Világkupa-ezüstérem.

Előző sztori

Semmilyen könyvet nem olvasnak a fiatalok

Következő sztori

Futsal: a MAFC otthonában zárja az alapszakaszt az UTC