
Ökumenikus istentisztelettel zárult Szegeden a Honvéd téri református templom a Házasság Hete idei rendezvénysorozata vasárnap este. A főszervező Szeged-Csanádi Egyházmegye CsaládKözPontjához a korábbi évek hagyományához híven több felekezet és szervezet is csatlakozott, hogy színes programok keretében tegyenek bizonyságot a házasság értéke mellett.
Az ökumenikus záróalkalmon
Kereskényi Sándor
, a Honvéd Téri Református Egyházközség lelkésze beszélt a rendezvényről, majd
Rozgonyi Botond
és
Rozgonyiné Krajcsir Sarolta (második képünkön)
, a Szegedi Pünkösdi Gyülekezet lelkészházaspárja tartottak prédikációt.
Az Úr a teremtés után látta, hogy az embernek nem jó egyedül lenni, így alkotta meg Isten a házasságot, hogy férfi és nő abban egymást kölcsönösen támogató, különbözőségük által is kiegészítő szolgálatban éljen, egymás építésére – idézte fel a lelkipásztor. Hozzátette: a házasság a gyermekeknek is védelmező légkört, meleg otthont, testi-lelki biztonságot jelent. A történet azonban sokszor nem olyan, mint a mesében, a „boldogan élnek, míg meg nem halnak” nem teljesül. Az első emberpár engedetlensége miatt nagy törés következett be az Édenkertben, mely által megváltozott Isten és ember kapcsolata – folytatta Rozgonyiné Krajcsir Sarolta. Kiemelte: bűnös világunkban megingott a házasság is, amit pedig Isten jónak, a vele való együttes kapcsolatban tervezett el. Már a mózesi időkben is érezték az emberek, hogy egy idő után egyre nehezebb a másik emberrel együtt élni, elviselni annak hibáit – ebben a korban elbocsátólevéllel „váltak el” a házasok (érdekesség, hogy a korabeli iratok szerint például az odakozmált étel is lehetett „válóok”…)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.