Közélet

Kaposvárról Voronyezsig futnak a doni hősök emlékére

Kaposvárról Voronyezsig futnak a doni hősök emlékére

2013. január 11., péntek
Kaposvárról Voronyezsig futnak a doni hősök emlékére

A doni hősök emlékére Kaposvárról Voronyezsig fut tavasszal két kaposvári sportember.

Szita János

és

Kovalik Zoltán

azok emléke előtt tiszteleg, akik a 70 évvel ezelőtt befejeződött harcokban életüket áldozták a magyar hazáért a II. világháborúban - jelentette be

Giber Vilmos

, a Mártírok és Hősök Közalapítvány elnöke a résztvevőkkel közös sajtótájékoztatón pénteken Kaposváron. A két kaposvári sportember április 18-án vág neki az ezer kilométeres távnak. Giber Vilmos elmondta, hogy a hősökért rendezett emlékfutás útvonalát már kijelölték, értesítették a futók által érintett települések önkormányzatait határon belül és azon túl, kérve, hogy segítsék a magyar futókat, és csatlakozzanak is hozzájuk egy-egy útszakaszon. Ahhoz, hogy az európai szabadság napjára, május 8-ára Rudkinóba - az ottani temetőben több mint 20 ezer magyar katona nyugszik -, majd másnap Voronyezsbe érjenek, minden nap 50-60 kilométert kell futniuk. Az emlékfutás, amelynek fővédnöke

Hende Csaba

honvédelmi miniszter, a kaposvári Hősök templomától indul. Pákozdon fejet hajtanak a Doni emlékműnél, a kárpátaljai Szolyván emléktáblát avatnak a "Málenkij robotra" elhurcolt magyarok emlékparkjában. Az orosz-ukrán határtól a futók a Don menti harcokban elesett magyar és orosz katonák emlékére futnak. Szita János elmondta: az ötlet nyáron született meg a fejében, és örül, hogy partnerként csatlakozik hozzá katona barátja, Kovalik Zoltán, mert ketten könnyebben teljesítik az önként vállalt feladatot. A mentőápolóként dolgozó férfi unokaöccsének, az októberben meggyilkolt 11 éves Szita Bencének halála kapcsán a gyermekáldozatokért is fut. Kovalik Zoltán, főtörzsőrmester hangoztatta: fontosnak tartja, hogy egy katona megemlékezzen az elődökről, a hősökről, legyen fitt és ápolja a civil-katonai kapcsolatokat. A 26 naposra tervezett emlékfutásra orvos és tolmács is elkíséri a futókat, egy operatőrnek köszönhetően pedig dokumentálják is az eseményeket.

Gelencsér Attila

, a Somogy Megyei Közgyűlési elnöke szerint "nagyon nemes küldetés", amire a két futó vállalkozik, amit nemcsak somogyi vezetőként, hanem sportbarátként is támogat védnökként. A csapat Kaposvárról indulva Andocs, Siófok, Pákozd, Adony, Kiskunlacháza, Dabas, Cegléd, Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza, Beregsurány, Beregszász, Szolyva érintésével éri majd el a Vereckei-hágót. Onnan Belgorodig gépkocsival mennek, majd ismét futva Sztari Oszkol, Osztrogozsszk, Rudkino, Gremjacsje, Bolgyirevka útvonalon haladnak Voronyezsig.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.