Írjon nekünk

Kultúra

„Gyilkosok közt” – korjelenséget is ábrázol a Pipás Pista + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Pipás Pista nem motiváció nélkül ölt, de az első világháború utáni időkben máshogy viszonyultak az emberek a gyilkossághoz – véli Pozsgai Zsolt, a Szegeden január 25-én debütáló tanyawestern írója.

Pipás Pistát, a szeged környéki tanyavilág hírhedt nőalakját asszonytársai béreltek fel férjeik ellen – a rettegett gyilkos alakja január végén a Szegedi Nemzeti Színház színpadán elevenedik meg Kovács Frigyes rendezésében. A csütörtöki, Somogyi-könyvtárbeli közönségtalálkozón Pozsgai Zsolt (képünkön balra) szerzőt Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója faggatta, mi pedig többek között legutóbbi filmsikeréről is kérdeztük.

– A szegedi nagyérdemű már A kölyök rendezőjeként, írójaként is találkozhatott a nevével, de forgatókönyvíróként is ismert (Éretlenek, Kisváros, Konyec stb.). Hogyan jött a Pipás Pista ötlete?

Szebeni János barátom, pécsi rockénekes Pipás Pista balladája című dala nyomán indultam el a különös gyilkosságtörténetek felderítésére – mintegy két éve foglalkoztat, de nem csak engem, például Ember Judit dokumentumfilmet is rendezett belőle, bár én ezt még nem láttam. Mikor kiírták a kortárs, új magyar darabokat célzó Katona József-pályázatot, megkérdeztem Szegedet, hogy van-e kedve pályázni. Olyannyira volt kedve, hogy eleve megkaptam, milyen színészekben gondolkodhatunk erre az időszakra.

– Milyen tanulságai voltak a kutatómunkának?

– Az ilyen, két világháború közötti témáknál nagyon sok az ellentmondásos forrás. Az egyik szöveg szerint Pipás Pista azt kérte, hogy a saját kötelével akasszák föl, a másik szerint a gyűjtőfogházban halt meg elfogása után évekkel később, végelgyengülésben. Persze ez nem is érdekes, hiszen a színpadi verzió mindig egy absztrakció, és nem a valóság mása.

Egyre több gyilkos

– A betyárféle szerzeteket lehet heroizálni, vagy éppen bűnözőként elítélni – önben milyen kép alakult ki Pipás Pistáról?

– Abban minden forrás egyetért, hogy a feleségeikkel mostohán bánó tanyasi férfiakat ölte meg, tehát mindig volt motiváció, és nem anyagi. 1932-ben végezték ki. Engem ez a történet azért is érdekelt, mert a húszas években, az első világháború után egy fontos változást lehetett tapasztalni az emberekben. A világégést megjártak ugyanis átlépték azt a küszöböt, ami nem engedi az embert ölni.

– Ez volt az ön mögöttes mondanivalója a darabbal?

– Szerintem úgy nem érdemes darabot írni, hogy az ember a színházi nyelvet és absztrakciót nem használja, vagyis nem akar mondani vele valamit, ha nem fáj valami. A háborúból olyan emberek tértek haza, akik az ölést eleve elfogadottnak tartották, közvetlenül megtapasztalták. Meg vagyok róla győződve, hogy ez a „néplélektan” is közrejátszott abban, hogy a második világháborúig jutottunk. Ezért írtam meg a darabot, ezt szerettem volna ábrázolni. A történetben egyre több a gyilkos, hiszen az asszonyok is azok, akik felbérelik Pipás Pistát, hogy ölje meg a férjüket, és részt is vesznek benne. Számomra ez olyan, mintha egy menetelés lenne az elsőtől a második világháborúig, a tanyavilági életben modellálva.

Viszont látni a saját múltat

– Mit gondol, sokat nyom majd a közönségnél a latban, hogy egy helyi múlthoz kötődő alak történetét dolgozta fel?

– Nagyon hiszek a lokális történetekben. Például 2000-ben alakítottuk meg a Pécsváradi Várszínházat, az előadás általában kötődött a hely történetéhez. Azt vettem észre, hogy az emberek kimondottan szeretik azt, ha a saját múltjukat látják viszont. Keresem is az ilyen, régióhoz kötődő témákat, amiket magáénak érezhet a közönség. Nagy adóssága ez a tévéfilmeknek is.

– Ha már a filmekhez megérkeztünk, tavaly decemberben arról lehetett olvasni, hogy az indiai sikerek után az alaszkai nemzetközi filmfesztiválon is jól szerepelt a Zsolnay Vilmos életét feldolgozó A Föld szeretője című filmje, melyre Japánból is mutatkozik érdeklődés.

– Tipikusan magyar filmsiker, ha lehet ilyet mondani. A Pécs2010 Kulturális Főváros alkalmából készült el, de nem a program budapesti főnöksége, hanem Pécs városa, illetve a polgármester akaratából, aki úgy gondolta, pécsiként nekem volna affinitásom egy ilyen alkotáshoz. Tévéfilmet csináltunk belőle, de a magyar moziforgalmazás úgy működött, hogy mivel kevés volt a magyar film – pedig ezek után kapja a támogatást –, ezért sokszor tévéfilmeket is bevett a moziműsorra. Fel kellett tehát „nagyítanunk” a másfél órás alkotást, onnantól pedig, hogy moziba került, fesztiváloztathatóvá vált.

Színészi játékkal

– Így került ki Indiába, a Goai Nemzetközi Filmfesztiválra.

– A moziforgalmazásba való bekerülésekor igazából nagy eredményt nem ért el itthont, ha jól emlékszem, körülbelül 48 ezren látták, jóllehet ez elég magas számnak számított akkor. Azt hittük, hogy lemegy a televízióban, és vége is a film pályafutásának. Az első A-kategóriás fesztivál (ilyen a berlini, vagy a cannes-i filmszemle is), ahová meghívták a filmet, a goai volt. Ebből pedig következett, hogy keleten lesz élete. Indiában egyre több fesztiválon vett részt, majd elkerült Dél-Amerikába, Rómába és Londonba is meghívták. Díjat ugyan soha nem nyert, de mindig beválogatták, ez nagy szó volt nekünk. Utoljára küldtem az alaszkai Nemzetközi Filmfesztiválra, jól fogadták, több vetítése is volt.

– Miben látja a film sikerét?

– A film hagyományos dramaturgiát követ, a színészi játékra helyezi a hangsúlyt. Nem viszi előre a filmművészetet, de nem is azért készült. Egyrészt szerintem kiváló színészek szerepelnek benne, mint például Koncz Gábor, Kézdy György, Sunyovszky Szilvia, Őze Áron és több vidéki – békéscsabai és veszprémi – művész is. Így például Békéscsabáról Tarsoly Krisztina, aki fantasztikus színésznő, de kamera előtt nem látjuk. Megpróbáltam úgy összeszedni a színészeket, hogy azok játszanak, akikben én nagyon hiszek, de a helyi közönségeken kívül senki nem ismeri őket. Szakítottam azzal a vonallal, hogy csak azzal a tizenöt emberrel lehet dolgozni, akikkel a budapesti filmszakma szokott. Azt hiszem, az ő színészi játékuk kötötte le a nézőket, és persze az operatőr, Nádorfi Lajos egy nagyon szép világot adott a filmnek.

Kötelesség

– Min dolgozik most?

– A mindennapjaimat az Új Színház köti le, ami egy többéves projekt. Most már kezd kiderülni a közvélemény számára is, hogy hova tart ez a teátrum, hogy nem kell tőle félni. Magyar színműveket játszó színház – mihelyt azonban az ember a nemzeti drámairodalmat kiejti a száján, hamar nacionalistának könyvelik el. Eddig például Márai Sándor-, Kodolányi János- vagy Tamási Áron-darabok voltak műsoron, ezek pedig nem sorolhatók a szélsőséges írók közé. Most azon dolgozunk, hogy az a hiszti, ami kísérte az Új Színházat, megszűnjön. A decemberi-januári előadásaink telt házakkal mentek és mennek, ami szinte most példátlan Budapesten, hiszen nagy a nézők lemorzsolódása.

– Művészeti vezető és főrendező az Új Színházban, sok idejét leköti?

– Igen, de nem sajnálom, mert kötelességemnek érzem, hogy újra műsorra vegyük azokat az írókat, akiket gyermekkorom óta ismertem Németh Lászlótól Hernádi Gyuláig, hogy ne merüljenek feledésbe.

Hírzóna

Szeged véres farsangjáról tudhatunk meg többet a Móra Ferenc Múzeumban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egy tudományos konferencia keretében.

Tovább olvasom

Hírzóna

Megnyílt a XXII. Kerámia Szimpózium bemutató tárlata Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az ország számos pontjáról, a határokon, sőt a tengerentúlról is érkeztek alkotók.

Tovább olvasom

Hírzóna

Megelevenedtek a nyolcvanas évek az Emlékpontban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szerző:

Moncsicsitől a karácsonyi banánig.

Tovább olvasom

Aktuál