Bébi leopárdteknős az év első szülötte a Szegedi Vadasparkban

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Január harmadikán oldotta meg élete első leküzdendő problémáját, vagyis törte át a tojáshéját az a leopárdteknős, amely eme bátor tettével a vadaspark 2013-as évének első szülöttének büszke címét nyerte el. A mini ékszerdoboz szépségű kis állat a hüllőoviban cseperedik, a múlt év végén kelt féltestvérével együtt.

A múlt évben raktak először tojást a vadaspark leopárdteknősei. Az afrikai szavannákon élő, ritka szépségű faj veszélyeztetett állat, az élőhelyek pusztulása, az elsivatagosodás mellett nagymértékben veszélyezteti az illegális állatkereskedelem is. Sokan szeretnének ugyanis ilyen gyönyörű teknőst tartani, és ezért néha igen jelentős összegeket is képesek kifizetni a csempészeknek. A Szegedi Vadasparkba is több olyan leopárd – és még veszélyeztetettebb – madagaszkári sugaras teknős került, amelyet a határon foglaltak le a hatóságok, mint csempészárut.

A teknősfiókák többnyire 100-150 nap alatt kelnek ki 30 Celsius-fok körüli hőmérsékleten, amelyet a természetben a nap melege biztosít (ott akár 250 nap is lehet a kelési idő). A hőmérséklet nemcsak az embrió fejlődését biztosítja, hanem befolyásolja az utódok nemét is (30 Celsius-fok felett nőstények, az alatt hímek fejlődnek). Az apró kisteknősök lassan nőnek, kb. 10 éves korukra érik el az ivarérettséget. A kifejlett teknősök a második legnagyobb afrikai szárazföldi teknősként akár 15-20 kg súlyúak is lehetnek. A leopárdteknősök akár 100 évig is élhetnek.

A gondozók bíznak benne, hogy a két kisteknőst még többen követik, hiszen van még tojás a keltetőben. A kisteknősöket rövidesen a látogatóink is megtekinthetik a terráriumházban.

Előző sztori

Mesterházynak és Ujhelyinek román rendőrök törtek utat erdélyi kampányukhoz + FOTÓK, VIDEÓ

Következő sztori

Százezer forint a szentesi rablók nyomravezetőjének + FOTÓK

Legutóbbi hasonló cikkek