Írjon nekünk

Bulvár

Jól úszott a szegedi Kelda zenekar Gondolathajója + FOTÓK, VIDEÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szép szavazatszámmal közel kétszázból kilencedik helyen végzett az X-Faktor mellett futó Nagy Bandaháború zenekari klipversenyen a Kelda Acoustic. A február óta fennálló együttes sajátos vonós hangzást választott, tagjai vallják, nemcsak a zene, a barátság is összeköti őket.

Az RTL Klub tehetségkutató műsorához hirdették meg a Nagy Bandaháborút, melynek keretében amatőr zenekarok küldhették be videoklipjeiket, és ezekre lehetett szavazni négy napon át. Ez idő alatt kerek száz voksot kapott a Kelda, így a 199 indulóból az előkelő 9. helyen végzett.

„Fegyverem a toll és a papír, eszközöm a hangszer, életem a zene – célom: az igazság!” – vallja Kelcz Dávid, a zenekar frontembere, énekes-gitárosa, az SZTE JGYPK másodéves, médiatechnológus asszisztens szakos hallgatója. Választott szakmájának megfelelően nagyon testhez álló feladat a klipkészítés. Öt éve játszik gitáron, és magánéneket is tanult egy éven keresztül. A Kelda saját számokat játszik, a nóták szövegét Dávid versei adják.

A három muskétás

„A zenekar ötlete már kiskunmajsai gimnáziumi éveim alatt felvetődött, csak még nem éreztem magam készen rá. Emellett várni is akartam vele, amíg elkerülök Szegedre, mondván, itt talán nagyobb a kínálat zenészekből” – mesél Dávid a kezdetekről. Ő maga gitáron játszik, ez tehát adott volt. „Egy folk kocsmában zajlott beszélgetés közben bemutattak Horváth Csabának, akiről kiderült, hogy nagybőgőzik. Ahogy telt az idő, barátok lettünk. Zsoltival az interneten ismerkedtünk meg korábban, egy másik zenekar alapítása céljából, ami végül nem valósult meg” – fűzi hozzá. Ekkor jött az ötlet: vonósokból kellene zenekart alkotni! Végül 2012 februárjában került sor az első közös próbára.

A barátságról is szól

„Szeretek itt zenélni, mert saját basszusdallamokkal díszíthetem a dalokat. Számomra az együttes nem csak a zenéről szól, hanem a barátságról is” – mondja Horváth Csaba a szegedi Zeneművészeti Kar klasszikus gordon szakirány másodéves hallgatója. Nagybecskerekről származik, a középiskolát is ott végezte zeneelméleti szakon, közben a gitárból, illetve basszusgitárból kifolyólag rájött, hogy komolyzenei pályán is teljesíteni szeretne, így a bőgő tökéletes választásnak bizonyult – immár öt éve játszik rajta.

A csapat hegedűse, Korponai Zsolt klasszikus hegedű szakon végzett a ZMK-n, jelenleg hegedűtanárként tanít a Kiskunhalasi Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. Huszonegy éve hegedül, valamint mellette brácsázik és basszusgitározik is. „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ilyen ’vérbeli muzsikusokkal’ zenélhetek együtt. Olyan ez az együttes, mint egy kis, de mégis nagy család! Megvan közöttünk a ’kohézió’, s nem utolsó sorban a kölcsönös zenei megvalósítás…” – fogalmaz Zsolt.

Gondolathajón…

Dávid egyébként egy rockzenekarban is játszik, a Kelda azonban a maga lírai, akusztikus hangzásával teljesen más vonalat képvisel. „Itt eljátszhatom azokat a dalaimat is, amiket már nagyon régóta szerettem volna, viszont a rock színpadára nem vihettem fel, mert nem oda való volt” – összegez a gitáros.

A Nagy Bandaháborúban indított Gondolathajó című klipről elárulta, a dal és a klip a be nem teljesült szerelem utáni vágyról szól. A klip megjelenése alkalmából egyébként az együttes december 11-én a Borpatikában egy kis koncertet is adott.



Úttörők

„Hogy mire lehet számítani a jövőben, még mi sem tudjuk, mivel eddig nem igazán találkoztunk ilyen felállásban muzsikáló csapattal. Ezért bízunk benne, hogy úttörők lehetünk. Mindenesetre nagyon bizakodók és ambiciózusak vagyunk, az eddigi visszajelzések pedig rendkívül pozitívak a közönség részéről. Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki támogatott minket egy-egy szavazattal a klipversenyen!” – így Dávid.

A közeljövőben további két videoklipet tervez az együttes. Egyet már le is forgattak nyáron Angliában, mikor Dávid kint töltött két hónapot szakmai gyakorlatot. Odakint írta a Birmingham utcáin című dalt. „Magát a nótát még kicsit pofozgatjuk, aztán rögzítjük, és jöhet a klip szerkesztése” – vázolja a munkamenetet a gitáros. A másik klip a Magányos keringő lesz, amelyhez már szintén megvannak a konkrét elképzeléseik, de egyelőre még a Gondolathajó fáradalmait pihenik ki. Mindezeken túl minél több helyen szeretnének fellépni és felvételeket szeretnének készíteni több dalukról is. Az anyagiak függvényében mielőbb napvilágra hoznák őket valamilyen hanghordozón – tulajdonképpen már egy nagylemeznyi anyaguk van, de rögtön elsőnek az talán még nagy falat lenne – véli a gitáros.

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle.

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál