Írjon nekünk

Sport

Futsal: az UTC az egyik legsportszerűbb csapat az NB I-ben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Az élvonalban második idényüket töltő újszegediek a Győrrel egyetemben a legkevesebb lapot kapták. A házi gólvágó Tóth Attila holtversenyben a 4-5. legeredményesebb.

A Futsal-Hungary.hu szakportál összegyűjtötte az idei szezon eddigi gólszerzőit illetve sárgalaposait. A gólvadászok listáját ezúttal magyarok vezetik, a 18 gólos győri Dróth Zoltán és a 15 találatot jegyző debreceni Berecz Zsolt mögött négyen állnak 13 találattal, közöttük az UTC rutinos gólvágója, Tóth Attila is. A szakportál végül a lejátszott meccsekkel összevetve harmadiknak az üllői Krizbai Györgyöt hozza ki, ő ugyanis 11 mérkőzést játszott, ellenben Tóthtal, a szintén üllői Simon Zsolttal (4-5. hely, 12-12 mérkőzés), valamint az aramiszos Csopaki Istvánnal (6. hely, 13 meccs).

A sárga lapok tekintetében örömteli, hogy az UTC a győrieké mellett egyike annak a két csapatnak, amely nem rendelkezik olyan játékossal, akinek 4 vagy több lapja lenne – az UTC-nél Hegyesi Zsoltnak van a legtöbb, három darab – a többi kilenc egységben azonban rendre akad egy-egy ilyen lapgyűjtő renitens. Az újszegediek egyébként az eddig lejátszott 13 mérkőzésük során 5 találkozón lapot sem kaptak, összesen egyébként 11 sárgát és 3 piros lapot osztottak ki a játékvezetők a Brinszky-csapatnak – utóbbiakat egy meccsen, a legutóbbi győztes gödöllői vendégjáték során, amikor mindezek ellenére is fényes, 8-4-es diadalt aratott a csapat. A győriek 12 sárgát és 1 pirosat gyűjtöttek a színes kártyákból.

A másik szegedi futsalalakulatból, a Cserenkó Szabolcs vezette SZTE EHÖK SE-ből a legjobb 10 góllövő között Várnagy Milán található meg az NB II Keleti csoportjának lajstromában, aki 12 meccsen 18 gólt szerzett, így a békéscsabai Bondár Attilával együtt holtversenyben a 7-8. helyen áll. A másodosztály összesített listáján ez a 14-15. helyet jelenti.

Hírzóna

Szegedre érkezik a fallabda elitje

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A szegedi Squash Club Szabadidőközpont ad otthont szombaton az I. osztályú férfi csapatbajnokság mindent eldöntő 3. fordulójának.

Tovább olvasom

Sport

Marin Sego Franciaországban is szurkol a Szegednek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Sport

Elhunyt Göröcs János, az UTE legendás labdarúgója

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nyolcvanéves volt.

Tovább olvasom

Aktuál