Közélet

Az Emmi tízmillió forintos drogmegelőzési pályázatot hirdetett

Az Emmi tízmillió forintos drogmegelőzési pályázatot hirdetett

2012. december 30., vasárnap
Az Emmi tízmillió forintos drogmegelőzési pályázatot hirdetett

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tízmillió forint értékben pályázatot hirdetett egészségfejlesztési-drogmegelőzési programok támogatására, a gyermekvédelmi szakellátás területén - közölte a tárca Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős államtitkársága vasárnap az MTI-vel. A pályázatokat január 31-ig lehet benyújtani.

A közlemény szerint a kábítószer-fogyasztás megelőzésében az egyik legfontosabb lépés, hogy a gyermekeket megóvják a káros szerektől. Kiemelt védelmet és figyelmet kell fordítani azokra a gyermekekre és a fiatalokra, akik mögött nem áll ott a család, mint természetes védőbástya - hangsúlyozzák. A pályázat célja a családjából hatósági intézkedéssel kiemelt, nevelőszülőknél, gyermekotthonban elhelyezett gyermekek, utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőttek, valamint nevelőszüleik és a nevelőszülői hálózatban, gyermekotthonban személyes gondoskodást nyújtó munkakörökben foglalkoztatottak számára az egészségfejlesztési-drogmegelőzési programok támogatása. A pályázat keretében a gyermekek, fiatal felnőttek szerhasználatának megelőzését, a nevelőszülők szülői készségeinek, a személyes gondoskodást nyújtó munkakörökben foglalkoztatottak célirányos szakmai kompetencia fejlesztését elősegítő programok támogatására van lehetőség. A pályázat lebonyolítását a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet biztosítja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.