Sport

Futsal: nagy csatában verte a Salgótarjánt az EHÖK SE

Futsal: nagy csatában verte a Salgótarjánt az EHÖK SE

2012. november 1., csütörtök
Futsal: nagy csatában verte a Salgótarjánt az EHÖK SE

Fordulatos mérkőzésen, nagy csatában szerezte meg második győzelmét a férfi futsal NB II Keleti csoportjában az SZTE EHÖK SE a Salgótarján ellen.

Az alsóházi rangadónak egyértelműen a hazaiak voltak az esélyesei, már csak amiatt is, mert szegedi futsalcsapat eddig még nem kapott ki a Salgótarjántól. Mindezt attól függetlenül is ki lehetett jelenteni előzetesen, hogy

Cserenkó Szabolcs

sem

Kulisits Imre

kapusra, sem a gólerős

Berndt Dánielre

nem számíthatott. Az észak-magyarországi havazás okán késve érkező vendégek miatt félóra csúszással kezdődő találkozón a salgótarjániak kezdtek aktívabban, Nagy Krisztián kapusnak akadt dolga az első percekben. Azonban 10 perc alatt így is az egyetemisták kerültek háromgólos előnybe

Várnagy Milán, Türk Balázs

, majd a mindössze második meccsét játszó

Szokolai Tamás

révén (3-0). A szünetig alig enyhült a nyomás a vendégek kapuján, azonban újabb találatokat nem tudott szerezni a hazai gárda. S erre bizony csaknem ráfázott a helyzeteit kihasználatlanul hagyó EHÖK SE! Félperccel a második félidő kezdősípszava után

Pingiczer Tamás

szépített a tarjániak részéről, majd ugyanő volt eredményes nem sokkal később, amikor a vendégek agresszív támadójátéka és egy védelmi hiba nyomán ziccerben törhetett kapura (3-2). Sőt!

Dudás Attila

révén a félidő derekán már az egyenlítésnek örülhetett a Salgótarján -

a Hökkentő.hu beszámolója szerint

az egyébként jól teljesítő hazai hálóőr, Nagy Krisztián ennél az esetnél nem állt épp a helyzet magaslatán... A mérkőzés abszolút nyílttá vált így a hajrára, s hogy még drámaibb legyen a későbbi hazai diadal,

Balázs Attila

révén már 4-3-ra mentek az északiak. Cserenkó Szabolcs ekkor azonnal levette kapusát a pályáról s létszámfölényben küldte rohamra tanítványait. A taktika ezúttal is bevált, előbb Szokolai, majd a végén

Ferenczi András

talált be a Salgótarjánnak (5-4), s ezzel a maga javára fordította a meccset az EHÖK SE. Következő alkalommal, november 5-én, hétfőn, este 19.30-tól a kupában már legyűrt Újpesti FC-t fogadja a Cserenkó-csapat az algyői tornacsarnokban, a cél természetesen az újabb három pont bezsebelése.

Férfi futsal NB II Keleti csoport 7. forduló:

SZTE EHÖK SE - Salgótarjáni VSE 5-4 (3-0)

Szeged-Algyő, Fehér Ignác Tornacsarnok, 100 néző. Vezette: Lovas, Hegyesi, Borbás.

SZTE EHÖK SE:

Nagy K. - Várnagy, Herczeg, Kalános, Ferenczi.

Csere:

Türk, Váczi, Kozma, Bacher, Miklós, Szokolai, Hegedűs.

Vezetőedző:

Cserenkó Szabolcs.

Salgótarján:

Nagy G. - Váradi, Dudás, Pingiczer, Berki.

Csere:

Gazsi, Bársony, Répás, Molnár M., Balázs A., Balázs T.

Vezetőedző:

Csatlós Csaba.

Gól:

Várnagy (4'), Kozma (5'), Szokolai (9', 37'), Ferenczi (38'), ill. Pingiczer (21', 25'), Dudás (29'), Balázs A. (37'). Cserenkó Szabolcs:

"Álomszerű kezdés után gigászi küzdelem volt a második félidőben. Az első félidőben mindenki annyit játszott, amennyit terveztem. A második játékrészben ezt már nem tudtuk tartani, mivel meglepett minket az ellenfél az egész pályás letámadással. A végjátékot jobban bírtuk, talán szerencsénk is volt, mivel a két csapat hasonló erőt képvisel. Kiemelném Nagy Krisztiánt, aki talán most védett a legjobban. Szokolai Tamás érdemel még dicséretet, mivel mindössze a második meccsét játszotta, ennek ellenére kulcsszerepet vállalt győzelmünkből. Amíg nem tanulunk a hibáinkból, addig magunknak nehezítjük meg a dolgunkat. Erre készültünk, és szerencsére itthon is tartottuk a három pontot."

Csatlós Csaba:

"A mérkőzés elején bealudtunk, majd felálltunk és a vezetést is megszereztük, végül egyetlen hiba miatt ment el a meccs. Ez volt az első mérkőzésem a csapat élén, s több új játékos is most debütált nálunk - azt gondolom, szép jövő elé nézzünk!"

További eredmények:

Siketek SK - Vasas-Kalafa SE 4-13 (1-4) Újpesti FC - Rákosmenti FC 7-16 (2-7) Kincsem Lovaspark-Nagykáta - UTE 17-3 (7-0) Bábolna Natural Meat TFC - Energia SC Gyöngyös 8-3 (2-2) DEAC Armada Futsal Klub - Monor SE 7-4 (6-1)

A férfi futsal NB II Keleti csoport jelenlegi állása:

#

Csapat

M.

Gy.

D.

V.

Lg.

Kg.

Gk.

P.

1.

Rákosmenti FC

7

6

-

1

62

21

39

18

2.

Vasas-Kalafa SE

7

6

-

1

43

13

30

18

3.

Kincsem Lovaspark-Nagykáta

7

5

1

1

43

20

23

16

4.

Bábolna Natural Meat TFC

7

5

-

2

66

30

36

15

5.

Diósgyőri Futsal Club

6

5

-

1

49

25

24

15

6.

Pioneers Viharsarki FC

6

4

1

1

22

13

9

13

7.

DEAC Armada Futsal Klub

7

3

1

3

31

25

6

10

8.

Energia SC Gyöngyös

7

3

1

3

27

27

0

10

9.

SZTE EHÖK SE

7

2

-

5

27

48

-21

6

10.

Újpesti FC

7

2

-

5

37

59

-22

6

11.

UTE

7

2

-

5

29

65

-36

6

12.

Monor SE

7

1

1

5

23

39

-16

4

13.

Salgótarjáni VSE

7

1

-

6

20

32

-12

3

14.

Siketek SK

7

-

1

6

17

79

-62

1

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.